Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
mivel a szeretet kelléktára meglehetősen gyorsan kimeríthető, s a legtöbbször csupán néhány gépiesen ismétlődő gesztusra korlátozódik. Pásztor Dezső ekként mesélte el Fazekas Lőrinc és Borbás Magdolna históriáját: «•Ez egy ritka szép és szomorú, romantikus író tollára való történet, Jókai bizonyára kapva kapott volna rajta, csak hát az a baj, hogy Jókai akkor három éve halott volt már, s a romantikus regények fölött különben is eljárt az idő. Nekem mégis tetszik. Talán azért, mivel nehéz elhinni, hogy ez a történet ebben a sivár, fejvesztett, homoksivatagra épült városban esett meg, bizonyára először és utoljára. Néhány éve, kíváncsiságtól fűtve, kinyomoztam a szerelmi gyilkosságnak minden részletét, mivel úgy éreztem, ez a történet egy kicsit hozzám is szól, s rám vár a feladat, hogy a sok ellentmondás és mendemonda dzsungelében rendet teremtsek. Még az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy könyvet írok róluk, és ebben feltárom a teljes igazságot. Végtére is, ez egy olyan örök történet. Adva van egy csinos, fiatal lány, aki csaknem gyermek még, s itt él felügyelet alatt, egyedül abban a ronda házban, amely azóta is a mocsok és a bűn szállása a városban. Most bizonyára azt kérdezitek magatokban, miféle felügyelet alatt? És egyáltalán, miért kell ennek a fiatal lánynak felügyelet alatt élnie! Nos, én nem voltam rest, és utánajártam minden kinyomozható részletnek. Akik ezzel a rejtélyes gyilkossággal foglalkoztak eddig, mind elhallgattak egy nem jelentéktelen apróságot. Éspedig azt, hogy a lány nem volt idevalósi, hanem tizenhét évesen került a városunkba a Dunántúlról, az egykori Moson megyéből. Egy dunántúli földbirtokosnak volt a szeretője, aki itt rejtette el őt a világ szeme elől, megvásárolta és ráíratta azt a házat, amelyben azelőtt egy gazdag zsidó kereskedő lakott, aki felköltözött Pestre, s akinek az unokái ma is élnek még ott. ök az én koronatanúim. Borbás Magdolna felügyelője pedig nem más volt, mint a földbirtokos mostohahúga, egy szentimentális vénkisasszony, akinek a szerelmi botrányai miatt el kellett tűnnie 210