Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
het fel, láthatatlan határvonalak szabdalják keresztül-kasul, s ezeket a határvonalakat néha nehezebb átlépni, mint eljutni Kínába. Persze az igazi határok sosem kívül, hanem mindig idebent húzódnak -— mutatott magára. — A Kertész utca és környéke egészen más világ például, mint az előbbi. A Kertész utcát és környékét úgy kell elképzelni, hogy ezen a zsebkendőnyi területen bármi megtörténhet, és bárminek a fordítottja is, vagyis pontosan olyan terület ez, mint a világ bármelyik más zsebkendőnyi területe, amelyet Isten elhagyott. Megtörténhet például, hogy egy reggel halva találnak valakit, mint pár éve Döme Miklós urat, s mialatt a felesége föllármázza és a házába csődíti a szomszédokat, Döme úrnak, a halottnak nyoma vész. Fél óra múlva a halottaskocsi is megérkezik néhány káromkodó gyászhuszárral, akik nincsenek hozzászokva, hogy klienseik csak úgy szó nélkül kereket oldjanak az utolsó csatamezőről. Éktelen haragjukban a huszárok átfésülik az egész környéket, s »Adjátok ki a megboldogultat!« felkiáltással, vérben forgó szemekkel házkutatást tartanak mindenütt, mígnem a halüzletben végre rábukkannak a halottra, aki jobb színben van, mint valaha. Füstölt heringet szálkázik a pultnál, és sört iszik hozzá. És persze váltig szabadkozik. »Bocsánat, uraim — mondja —, de amint látják, mégis kaptam némi haladékot.« Persze a legtöbb halandó azért a Kertész utcában és környékén is becsületesen meghal, egyszer s mindenkorra. Velük általában kevesebb baj van. Akik viszont élnek, azok szeretnek élni, tántoríthatatlanul az élet pártján állnak. Természetesen találsz közöttük művelt és okos embereket is — jegyezte meg a tárgyilagosság kedvéért a nyugalmazott igazgató. — Ezek inkognitóban járnak közöttünk, és sosem tudni, hogy mit forgatnak a fejükben. A Kertész utcában lakik például Retkes elvtárs is, a híres archeológus, aki ugyan nem a város szülötte, néhány érdemes tette révén mégis a város kiemelkedő személyiségei közé rangsorolják őt. Retkes elvtárs valaha nagyon magas beosztásban ügyködött, s ide csak vadászni járt le Prágá200