Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

szónoklatokkal borzongatta a kedélyeket. Bizonyos körökben nagy tekintély övezte a személyét, a polgári elit azonban kérlelhetetlenül gyűlölte őt, mert szociális demagógiájával megnyerte az egyszerűbb emberek egy részének rokonszenvét is. Fried úrral a háborúról beszélgettünk. Meg volt győződve róla, hogy a németek még az évben térdre kényszerítik Oroszországot, s ha így lesz, föl kell készülni nekünk is a hatalomátvételre. Nem kétséges, hangoztatta, hogy ha a németek megnyerik a háborút, rendet csinálnak ebben az országban is. Az az egész arisztokrata és zsidó banda, amely ezt a szerencsétlen országot kormányozza most, letűnik a történelem színpadáról. Forradalom lesz, jelentette ki. Jobboldali forradalom, mint 1919-ben, amelyet azonban Bethlenék elárultak. S ebből a forradalomból nekem is ki kell vennem a részemet. »•Nekem? — kiáltottam fel halálra rémülten. — De hát mit tehetek én? Én nem vagyok forradalmár, én csak egy magánnyomozó vagyok.-« «•Nagyon sokat segíthetsz nekünk.« «•Hogyan?« — kérdeztem még mindig vonakodva, mert a gondolatától is viszolyogtam, hogy beleártsam magam a politikába. «•Tisztességes alkut ajánlok neked.« »Rendben van — feleltem nagy sokára. — Amennyiben tisztességes, elfogadom.« »Biztos vagyok benne, hogy elfogadod. Az orosz birodalom hatalmas, és bár nem valószínű, megtörténhet, hogy a háború elhúzódik egy évvel. És az is megtörténhet, hogy egy szép napon behívnak téged frontszolgálatra. És a fronton megeshet, hogy egy eltévedt golyó éppen a te koponyádat lékeli meg. Akkor aztán örökre fuccs a magánnyomozói tudományodnak, amelyet én természetesen igen nagyra tartok. Ha segítesz nekünk, megígérem, hogy nem kapsz behívót.« »El tudod intézni? Te? És hogyan?« »Bízd rám« — mondta, s engem meglepett, mennyire magabiztosan. 174