Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

„Elő szokott fordulni — vigasztalta Sághy urat. — Voltak már ilyen pasasaim, reggel aztán mindegyik olyan tűzbe jött, hogy a feleségük rájuk sem ismert volna." De Sághy úr ekkor már üvöltött: „Kifelé, nyomorult! Ti visztek bennünket a kárhozatba." És Sághy úr hajnalig hánykolódott az ágyában, s arra gondolt, hogy volt azért egy rövid szakasz az életében, amikor még birtokolt valamit a születését megelőző állapot tisztaságából és egyértelműségéből. Életének ebben a nagyon rövid szakaszában még úgy érezhette, hogy ő, Sághy úr, öröktől fogva van, meg sem született talán, hanem csak az egyik létállapotból átlépett egy másikba, s minden, ami körülveszi őt, öröktől fogva van, akárcsak ő, és örökkévaló is a maga éppen adott alakzatában és állapotában. S mivel a dolgok kiterjedése és létezésük időtartama állandó, nem okozhatnak neki később sem gondot, mivel elég megismerni a viselkedésüket és a tulajdonságaikat. És azok megismerhetők. Megtanulta, hogy minden, ami van, az elsősorban őérte van. Arra gondolt, hogy persze ezt akkor evidenciaként ismerte fel, nem az eszével, hanem a vágyaival, az akaratával, az érzékszerveivel. Minden dolognak a középpontjában ott állok én, Sághy úr. Van ő, és vannak a dolgok, s ezeknek az a dolguk, hogy kiszolgálják őt, Sághy urat. S ez egyben az értékük felől is dönt. Apja és anyja is dologként jelent meg, s az anyja meg egy vasaló között annyi különbség volt csupán, hogy az előbbi a maga akaratából mozgott, és állandó testhőmérséklettel bírt, míg az utóbbi akkor mozgott, ha mozgatták, s fölhevítve égési sebeket okozhatott, ezért nem volt tanácsos megérinteni. Bizonyos idő elteltével azután a dolgok értékrendbe épültek fel, s ennek az értékpiramisnak a csúcsára a két mozgó dolog került fel, anyja és apja. A többi dolog az ő közvetítésükkel jutott el hozzá, a számára elérhetetlen dolgok is, például egy karácsonyfagömb, amely a fa valamelyik felső ágán pompázott, s az összes gömb közül a legjobban megnyerte a tetszését. A két mozgó dolog jelentőségét növelte, hogy sohasem várták tétlenül, önnön 158