Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

„Szembe kell nézni a valósággal. Nincs más kiút" — mondja ilyenkor fölényesen. Bohuniczky Tibor bácsi, a múzeum nyugalmazott igazgatója, elmúlt hatvanhárom éves, elérkezett az ideje, hogy megírja emlékiratait. Az előtte való napon késő éjszakáig csavarogtak, és EL nála aludt. Bohuniczky bácsi egy hintaszékben ült, lábát felrakta a kerevet támlájára, és emlékezett, kötetlenül, ahogy egy dologról valami tőle térben és időben távoli másik dolog az eszébe jutott, s mégsem keltett olyan benyomást EL-ben, mintha összefüggéstelenül beszélne. „Nem fogok pletykálni, ezt megfogadom. Inkább a város szelleméről, a levegőjéről akarok beszélni. Hogy itt minden, ami az első pillanatban valóságosnak tetszik, megfoghatatlan, mint a füst. Amint hozzáérsz, szétfoszlik. És az itteni emberek is ilyenek. Mielőtt lehetne belőlük valaki, beadják a derekukat, vagy elmenekülnek innen, vagy fiatalon meghalnak. Sok itt a pehelysúlyú zseni. És én leleplezem őket" — mondta. 142