Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
A város sorsa megpecsételődött. Szellemének rabságán nem enyhített se a kiegyezés, se az e századi impériumváltozások, csupán annyi történt, hogy 1867-ben a palackot, benne a fogoly szellemmel, eladták a múzeumnak, arra kötelezve a múzeum igazgatóját, hogy a pecsét érintetlenségéről újév napján jelentést tegyen a polgármesternek, a főispánnak és a főszolgabírónak. A város fogoly szelleméről a köznép lassan elfeledkezett. Most, hogy a palacknak nyoma veszett, Bohuniczky bácsin, a nyugalmazott múzeumigazgatón kívül nagyon kevesen értették csak meg, miféle veszedelem fenyegeti a várost, amely az elmúlt száz évben nemigen vetett számot a múlttal, s ha bár szüntelenül az emlékezéssel volt elfoglalva, a múltból jó ösztönnel csupán a derűsebb epizódokat válogatta ki, s még a katasztrófákat is valami szivárványos mázzal vonta be, mintha ezek a csapások nem is itt, hanem egy távoli mesevilágban szakadtak volna az ott élő meselakókra. A palackot pedig nemcsak ellopták, hanem rögtön fel is bontották. Az elszabadult szellem kegyetlen tréfát eszelt ki, hogy megmutassa hatalmát. Július kellős közepén hóförgeteget zúdított a városra, s egyetlen éjszaka alatt megváltoztatva annak arculatát, mintegy kiemelte a várost a reális időből, és belehelyezte egy valóságosabb, ám órával vagy napszakokkal nem mérhető dimenzióba. Az időnek ez a rétege ismerős volt mindenki előtt, aki forgott már halálveszedelemben, ölelt igazi szerelemmel asszonyt, temetett már rokont, hozzátartozót vagy családtagot, s tetteit halandóságának tudata vezérelte, nem pedig a világnak a mindenáron való igába hajtása és birtoklása. Az órával mérhető naptári idő ennek a valóságosabb, de közvetlenül csak ritkán megmutatkozó időnek volt az egyik arca. Ezért amikor a szellem szabadulását követő reggelen a város lakói elé behavazott utcák, háztetők, kertek látványa tárult, kevesen lepődtek meg. Legfeljebb a gyerekek. Tegnap strandoltak még, este meztelenül bújtak ágyba, bronzvörösre cserzett bőrük egész éjjel égett és viszketett, most pedig ágyékig hóba süppedtek, ha 134