Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

emberségesség és irgalom angyalainak tűntek fel — utólag. Június 11-én délutánra hírmondó sem maradt a városban, csupán egy szerencsétlen süketnéma bolond, akit erőszakkal sem tudtak magukkal hurcolni. A császári zsoldosok elvakult bosszúszomjára mi sem jellemzőbb, mint hogy a szerencsétlen elmeháborodottat hadbíróság elé állították, és június 14-én hajnalban a főtéren karóba húzták. A császári zsoldosok egy halott városba vonultak be. Egyik tisztjük a következőképpen számol be az eseményről: Győztesekként érkeztünk a városba, de legyőzöttek helyett csupán néhány kóbor kutyát és kóbor macskát ejtettünk foglyul; meg egy őrültet, akinek a jelenléte — s persze ez az egész kísérteties fogadtatás — demoralizálta katonáinkat. Érthetetlen, ami történt. A szabadságot hoztuk, a civilizációt hoztuk, a császári felség kegyelmét hoztuk — de kiknek? Macskáknak és korcs kutyáknak? Ha nem kötne keresztény hitem, azt mondanám: gyűlölöm ezeket a veszett magyarokat. Karóba kéne húzni valamennyit, a csecsemőkön és az aggastyánokon kezdve. A legénység zöme babonás, és máris zúgolódik. Pedig zsákmányban nincs hiány. Nem is emlékszem, mikor tettünk szert az itteninél gazdagabbra. Én nem vagyok babonás, mégis szeretném, ha már holnap hajnalban eltakarodnának erről az átok sújtotta földről. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a semmit hódítottuk meg. Inkább rozsdás vasat húznék az ujjamra, semmit azt az aranygyűrűt, amit az egyik gazdag polgár házában találtam.« Majd alább: »Parancsot kaptunk, hogy a földig romboljunk le minden falat. Beszéltem néhány közlegénnyel. Valamennyi vidámnak és elégedettnek próbál mutatkozni előttem. Mégis tudom, hogy másképpen áll a dolog. Semmi sem valóságos ezen a helyen. Még a falak sem. Ma reggel az egyik őrszem halálsápadtan jelentette, hogy a karóba húzott eszelős, aki egy hete halott már, s a pincékben is érezni oszló hullájának a bűzét, az éjszaka zsoltárokat énekelt. 118