Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Éleslövészet
De mit? — kérdezte magában szinte ugyanabban a pillanatban még. Kánya úr most eszmélt csak rá, hogy tulajdonképpen senki sem világosíthatta föl eddig afelől, miért kísérték be. Hát jó, gondolta. Akkor elmondok mindent, amit nem követtem el. Elmondom, hogy kizárólag kedvtelésből fölgyújtottam volna a szülővárosomat, leütöttem és kifosztottam volna a nagynénéimet, kisiklattam volna egy zsúfolt expresszvonatot, eltérítettem volna néhány repülőgépet, megfojtottam volna a történelemtanárnőmet, mivel kivételezett velem, és mindig nagyon kedves volt hozzám, följelentettem volna az apámat, gyalázkodó leveleket írtam volna jámbor és jóindulatú főnökeim ellen, megmérgeztem volna a kutakat egy fél országrészben, kitekertem volna a szomszédasszonyom tyúkjainak a nyakát. Kánya úr mindezeket az el nem követett bűnöket töredelmesen beismerte volna — ha az ő körmeit is kezelésbe veszi valaki. A beismerő vallomás nem okozott volna különösebb nehézségeket a számára, hiszen külön-külön, gondolatban valamennyit elkövette egyszer már. A vallomás azonban elmaradt. A művésznő, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is ment. Elmenőben viszszaszólt: — Mondja meg Vladónak, hogy az agyalágyult öreget elszállítottuk. Nemsokára jött egy tiszt (Vlado), és elküldte Kánya urat az anyjába. Kánya úr eldadogta a nő üzenetét, aztán habozás nélkül teljesítette a parancsot. — Félreértés történt — magyarázta a tiszt. Kánya úr két perc múlva az utcán volt. Ezt nevezik happy end-nek. 114
