Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— Én féltelek az emberektől. — Irigykedjenek, pukkadjanak meg — mondta könnyen dobálva a szavakat. — Ez az én szerelmem, csak én érzem, de akarom, hogy mások is lássák. Kis időre elfogyott a szó. Örültem ennek a parázsló indulatnak, jólesett a Gallai lány fogadkozása. Nekem szólt, nekem ígért életre szóló áldozatot. Váratlanul felült. Fejébe nyomta a sapkámat, kézbe fogta a géppisztolyomat, és a holdat célozgatta gyámoltalanul. — Azelőtt a zsidók jártak ide szombatonként — mondta maga elé. — Kettesével jöttek ebéd után, külön a férfiak, külön a nők. Itt találkoztak. Nem szóltak egymáshoz, csak ültek, és nézték a dombokat. Itt van közel a temetőjük. Azt beszélték róluk, hogy a halottaikkal találkozgatnak. Én iszonyodtam tőlük, ha megláttak, tágra meredt a szemük. — Tetszettél nekik. — Féltem tőlük. — Holtak helyét melengetjük — mondtam szorongva, összehúzta magán a ruhát, és ijedten nézett rám. Egy pillanatra megdermedt az ölelése is. — Azóta senki se jár ide — folytatta maga elé meredve. — Volt köztük egy lány, azt mondták, hasonlítunk, ö fekete volt és fehér bőrű. Naponta egyszer végigsétált az utcán, és akkor a zsidó boltosok kiálltak az üzlet elé, hogy láthassák. Mindenki őt bámulta. — Te is? — kérdeztem. — Volt két szeplő je, amit nem irigyeltem tőle. Mégis imádkoztam, hogy cserélhessek vele. A haja nagyon fekete volt, szerettem volna a vállamra teríteni. — Hozzád ez illik. — Ö szebb volt. Azt is rebesgették, hogy ő lesz a Messiás anyja. — Bolond beszéd. — Beszélték. Mikor összeszedték a zsidókat, három napig a templom udvarán őrizték őket. Éjszakára a templomba vonultak imádkozni, a nők közül csak őt engedte be a rabbi. Dugták a csendőrök elől, féltették, vigyáztak rá. Körülfogták, mint a méhek a királynőt. Mégis a csendőrök karmai 6 81