Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— Krisztus Urunknak áldott születésén — kezdte az öreg. — Ez már volt — röhögött a vékonyhangú. — Dicsőség magasságban az Istennek — kapott bele az öreg a második strófájába. Senki sem csatlakozott hozzá. Megállt, körülhordta rajtunk a tekintetét, ráncosodó arccsontjait már beszínezte a bor. — Békesség légyen földön embereknek — kornyikálta tovább. Én is belekaptam volna, de valami belső restelkedés még visszatartott. — Inkább kérje az istent! Mi haszna ebből a sok dicsőségből? — mondta az asszony, és közelebb húzódott Pogácsához. Fejembe szökött a bor. A siralmas börtönház lassan körbe mozdult. Megindult a helycsere, az asszonyhoz nyomakodott mindenki: a gyermek Jézus jászolához igyekvő keresztények. Szekeres az öreggel civódott. A katolikus karácsonyi ének elsőbbségét bizonygatta. — Az Istennek szent angyala — kezdte, de tovább nem is jutott. •— Krisztus Urunknak — rezegte az öreg. Ebbe belekapott mindenki. Végigmondtuk három versszakát. Ittunk. Már az asszony is a körben ült. Mosódni kezdtek köröttem a tárgyak. Hanyatt dőltem. Kellemes meleg bizsergett bennem. Fogytán volt az ital, már csak kortyonként ihattak. Berta szigorúan vigyázott a rendre. Az öreg visszaült a kályha mellé, és az elkobzott bakancsát emlegette. — Ezzel lett volna egy pár, ez sem lehet az enyém. Fekete volt, szép fekete bakancs ... Krisztus Urunknak ... neki se volt rendes cipője ... egyformák vagyunk ... Számomra ismeretlen dallamra, ami az egyházi énekek monotonságával kezdődött, illegetni kezdte magát az asszony. Ringatta a vállát. Szekeres dobogni kezdett a pódiumon. Az asszony leszállt, s a derekát riszálta. Forgott, sikkantgatott, és bort kért egyre gyakrabban. Még arra emlékezem, hogy valaki betakart, és átölelte a vállamat. Motyogott is valamit a fülembe, de azt már nem értettem, mit, mert nehéz álom szakadt rám. 75