Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

4 Riasztóan felordított a motor. A szobortestek tehetetlenül egymásra dőltek, az emlékezés megszakadt. Felrettentem, hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Felugrottam és futni kezdtem az erdő felé. Néhány lépés után lihegve megálltam, nevetséges, oktalan félelem. A férfi magához intett, és a műszerek fölé hajolva nagy hangon magyarázott valamit a légcsavar fordulatszámáról. Bólogattam, de semmit sem értettem, a megnyújtott szóvégek elvesztek a motor zúgásában. Hazafelé indultunk, lábunk a rét dús füvében kaszált. A nyári szürkület árnyékot dobott a legelő hátára és a szőlősorok közé. Ez az árnyék az est küszöbe, ezen túl már szűkül az égkupola. Előbb a hajlatokban, a mélyárkokban és a facsoportok körül sűrűsödik meg az alkony. Kétszáz méterrel arrébb már úgy rémlik, hogy a fáradt égalj a végigheveredett a karórengeteg tetején. Szemet nyugtató, idegeket ingerlő nyári est. A mosódó, tompuló színek sokasága az idegpályák valamelyikén zenei hangokra vált. A színek hangja zsong; különös érzékenység, mintha ezernyi húr feszülne bennem. Ez a várakozó izgalom látomást lobbant; jó volna kottalapokká szabdalni a hegy oldalát, s teleírni a sorokat hangjegyekkel, szóljon a muzsika ... Vagy legalább elordítanám magam ... A pilóta társaságában már többször felgyúlt bennem ez az érzés. Visszafelé lépegetünk. Az első találkozás mohó kíváncsisága megszelídült, ez már nemcsak egyszerű ismerkedés. Már nem bujkálunk egymás elől, felfedtük az arcunkat, lemeztelenedtünk. A repülő eleinte nem kívánta az ismeretséget; tartózkodott, dacolt, védekezett, takargatta magát. Nem tudhattam, 76