Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— Egyformák, harmincnyolcban őrjöngtek ... Mindent vissza!... Ronda fajzat. Ha megszorulnak, tűrnek, mint a szolgák, alázatosak, ha jóra fordul sorsuk, parancsoló nagyurak... Hálátlan szolgák és rossz urak a magyarok. — Most bosszút állhatnak ... — ellenkezett fojtott indulattal Szekeres. — Megérdemlik, bűnhődjenek, fizessenek ... — Nem mindenki vétkezett. így csak a középkorban számoltattak — vitázott tovább Szekeres. — Pedig ez kell! — csapott rá a parancsnok. — Egyformák, egyiknek kisebb a vétke, a másiknak nagyobb, egykutya ... Egyformán éreznek, egyformán gondolkodnak. Harmincnyolcban kimutatták a foguk fehérét. Levizsgáztak ... Most a mi kezünkben a hatalom... egy emberöltőig nem lesz kedvük lázadni. — Pán kapitán — próbált közbeszólni Pogácsa. — Hallgasson — mordult rá gorombán a parancsnok, majd egyre hangosabban folytatta: — Pöffeszkedtek eleget, ez lesz a mulatság, diák urak, tűrjenek, tanuljanak alázkodni... vitéz Béldy Alajos altábornagy itt masírozott a harangláb mellett, micsoda parádé volt... — Kommunisták is vannak Magyarországon — szólalt meg mégis a kis Pogácsa. A pillanat töredékéig úgy rémlett, hogy ez a dühös fekete ember nem bír magának parancsolni, és felpofozza Pogácsát. Valósággal eltorzult a dühtől, ahogy dobbantva elébe lépett. — Spion! — sziszegte tehetetlenül. Berta sápadtan hallgatott. Egy pillanatra megsűrűsödött köröttük a csend, megszakadt a gép kopogása is. Csupán a parancsnok lába alatt reccsent a padló szuvas deszkája; lépett egyet, kettőt, hármat, majd megállt az asztalilámpa felett. Alulról kapta a fényt, fejének árnyéka megnőtt a mennyezeten. Vártam az ingerült kérdések folytatását, helyette a padló roppant kiszámíthatatlan időközökben. A csend most izgatott, ingerelt. Űgy éreztem, lezárt sorompók közé szorultam, 5 65