Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

valami ijesztően megfeszült bennem. Sebesen, kapdosva szedtem a levegőt: már csak egy rezdülés választott el attól, hogy elordítsam magam. A lépések faltól falig, ablaktól ajtóig mérték a szobát. A kopott hasú deszkák résére meredtem; váratlanul felbomlott öreges rendjük, összezavarodtak, elvesztek az egyenesek, a szabályos vonalak kuszán egymásra futottak. Lehet, hogy csak képzelődtem, de a csend szorító vasmarkában jólesett hinnem, hogy a halottnak hitt tárgyak is elmozdulhatnak helyükről. — Pán kapitán — törte meg a csendet Berta —, karácsony közeledik, engedjenek el. Várnak bennünket otthon. A parancsnok mogorván rámordult: — Ne rimánkodjon. Tudhatták, mire vállalkoznak ... Közel állt hozzám, de nem volt bátorságom szembenézni vele. Zömök termetének árnyéka a padlóra vetült; kicsinyre zsugorodott, formátlan, sötét árnyék. így ragadt tudatomba a hétfő reggeli áhítatokat vezető pap alakja is; ha magam elé idéztem, csak fekete palástja terült közelembe. A fekete szín pedig irtózást keltett bennem. Kilencéves is alig voltam, amikor kis csősz koromban egy este kiüzentek értem a dinnyeföldre, hogy menjek haza, mert haldoklik a nagyanyám. Csepegő fáklyával a kezemben fél éjszakát kóboroltam mezőn, legelőn és egy félelmetes akácerdőben. Nagyanyám várta a halált. Lábánál már két napja imádkozott egy vándor diakónus: mormolta, mondta félhangosan, suttogva, s ha köré gyűlt a család, felemelte a hangját, hallják, lássák, igaz szívvel imádkozik szüntelen. Barnabásnak hívták a prédikátort, faluról falura járt, a haldoklókat kereste. Közel van az isten, ezt mondta köszönés helyett, mikor benyitott a szomorú házakba. Szoborarcán mozdulatlan szemek ültek, formátlan alakján fekete selyemkaftán lógott. Haldoklónak vigasztaló, élőnek félelmetes volt a közelsége. Kínlódó nagyanyám bizonyára az istent látta Barnabásban, én az emberképű halált. A szomszédos ágyon gyászruha terült gondosan eligazítva. Reggelre abba öltöztették nagyanyámat. Fekete volt az éjszaka, fekete gubancként könyökölt Barnabás az ágyfőre. 66