Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Az őshazába megyünk, nekünk is lesz hazánk. — Ez is az, Izsák, nektek is hazátok. Nagyanyám újságot nyom a fiú kezébe, de az érzéketlenül nézi a címoldal nagy betűit. —• Magyar újság, magyar szó, a háború óta az első magyar beszéd. Szabadok vagyunk mi is, Izsák. — A mi fájdalmunk nagyobb, sokkal nagyobb, mama. Nem tudunk itt örülni, félünk, bennünk van a félelem, ezért megyünk el. Az újság körbejár. Legtovább nagyanyámnál időz, nézi, magához is tartja, akár az ünneplő fehérneműt. Olvasni nem láttam soha, a kalendáriumból is a napok egymásutánját böngészte csupán: most mohón nézi a nagy fekete betűket, még mosolyog is. A háború utáni első magyar újság hatalmas ekeként hasít az életekbe, barázdát hagy maga után, termékeny, mély barázdát. — Itt maradhatsz, Izsák, nálunk, megszerettünk ... — Elmegyünk innen. A százféle üzlet virágzása rövid életű lobbanás, az enyészetbe mozduló világ görcsös rándulása. A nemzeti jogtalanság fullasztó levegőjében hihetetlen gyorsasággal szaporodott a leendő újgazdagok sora. S a jövőbe álmodott nagy vagyonokkal most valami érthetetlen dolog történik: a zsidó üzletek félhomályában megáll az idő, az élők holttá merevednek a pultok mögött. — Nem találjuk itt helyünket, mama — beszél maga elé Izsák —, elmegyünk, a pénznek sem tudunk már örülni. — Ha elmentek, ki marad boltosnak, Izsák? — Lesznek mások, megtanulják. A nyerészkedés százkarú keze megrándul, a kis boltok ajtajai mozdulatlanná merevednek, a kirakatok ablakszeme üresen, vakon mered a világra. Senki földje ez. A háborúban és a táborokban megcsonkított családmaradványok alig melegedtek itt három nyarat, ismét útra kelnek, önként mennek, fájdalmak és emlékek elől menekülnek az ismeretlen ígéret földjére. Csendesen készülődnek, úgy rémlik, esténként meztelen lábbal járják az utcát, a hegy ösvé629