Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

azt is, hogy hányszor hal meg az ember, amíg az élet engedelmességgé és alázattá csendesül lelkében. A végsőn kívül hány halála van az embernek, apám? Ezt sem mondtad el, kit okoljak ezért? Téged? A beszédes idő rövidségét? Vagy magamat? ... Azt vártam, elmondod nekem az életed, és én veled megyek mindenüvé. Nem utánad, hanem veled. Nem ismételni akartam az életed, hanem tudni, nehogy a földre törő engedelmesség útját járjam még egyszer... És azt is szerettem volna tudni, hogy mit éreztél akkor, amikor életed nagy mélységeiből forradásos tested-lelkeddel tápászkodni kezdtél, mert az ország teste többet tudott magáról, mint az ember mond önélete újratámadásáról. Kérdeztem is, de nem válaszoltál arra, hogy miért nem kaptál egész életedben egyetlen kitüntetést sem? Tulajdonképpen te miért nem voltál hős, apám? Nem akartál, vagy nem lehettél? Beérted azzal, hogy egy életen át a vállad veregessék, viszonozzák köszönésed? Legalább az alázatod jutalmazták volna, az engedelmességed ... Azt sem? Hát akkor mi értelme volt? Vártam, elmondod mindezt nekem, kiokosítasz, megmutatod a világ érdemességeit, a rossz irányokat, azokat az utakat, amelyekre sohasem szabad lépni... Apa és fia útja mikor ágazik el egymástól? Keresem azt a pillanatot, amikor az egy élet kettéválik. Azt már éreztem, hogy saját élményeimből aprócska batyu nőtt a hátamra, s noha ez a batyu még érinti apám testét, már a saját terhem és örömöm. Mikor volt ez? Ezt is szerettem volna tőled megkérdezni, apám. Lehet, hogy te jobban érezted tőled távolodó mozdulataimat... Vártam az ifjúságot, türelmetlenül, mint mindenki más. A lányok lábát már régen néztük a cipő szárától térdig, azon túl sejtelem volt minden, költészet, verssorok, mese, reggelekbe nyúló vágyakozás, képzelgés és minden eljövendő szépség akarása. Esténként körbejártak a féltve őrzött kis fényképek: falusi leányarcok, távoli pontra merevülő szemek, mosolyt őrző vonások, egyenes, fehér választékok a fej közepén, hajfonat és szögletes vállak... A képeken túli világot, a dombokat, a síkságot, házakat, réteket, madarakat, ereszek alját, utakat, nem tudjuk külön-külön; mindenki a 616