Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Késő van. — Észre sem veszitek, és kipárolog belőletek az, amitől emberképetek van. — Áldott légy, megváltó Krisztusunk •— gúnyolta a szakállas. — Aki vidékről jön, az többnyire ilyen nagyhangú, ivást, társaságot kedvelő. És prédikál. — Rideg faszik vagytok, és punktum. Kínosan összenevettünk. A két zenész az autókról kezdett beszélni: — A Fiat elönti Európát kocsival — mondja a szépasszony férje. — Jók, kényelmesek, gyorsak. Csak mi nem tudunk összehozni egy rendes gurigát, beszélünk, pofázunk, agyondicsérjük magunkat, és közben lemaradunk ... Ránk vernek a konkurrensek, lovon meg szamárháton járó nemzetek autót gyártanak, a lengyelek, a románok, a bolgárok, az oroszokról nem is beszélve. A fejünkre nőnek, pedig a háború előtt hol voltak hozzánk képest. — Előbb lakás kell, rendes, nagy — ásít a szakállas. — Egyik is, másik is. — Ez talán már nem jó? Hisz még a festék sem száradt meg a falakon. — Kicsi, kicsi — vették egymás szájából a szót. — A legrosszabbtól megmentett bennünket, jövőnek azonban kicsi. Egy gyerekkel elviselhető, de aztán útját állja mindennek, kicsi... A szépasszonynak szeretője van, nyíltan, minden titkolózás nélkül jár vele. A hét bizonyos napjain Super-Mercedesszel siklanak a ház bejáratáig. Aki otthon van, az ablakban könyököl, nézi a jelenetet, de ők nem zavartatják magukat. — Az anyja máriáját — rágja magából a szavakat Branyo a szomszéd ablakban —•, az egyik összemuzsikálja neki a pénzt, a másikkal hordoztatja magát. Milyen iskolába járatták ezt, Márisko? És a nagy kék autó teteje és ablakai állják a zuhogó, kíváncsi pillantásokat. Hosszan búcsúzkodnak, nem sietnek, 601