Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

A gazda szüntelenül a behavazott mezőt figyeli, mintha attól tartana, hogy váratlanul határőrök tűnnek fel. Kívülről nézve a ház vaksi öregember lehet. A szoba erdei manók gyülekezőhelye, akiknek lábánál olykor lobbot vet a tűz. — Esteledik — szólt kurtán az ember. Az asszony szó nélkül feláll, és a szekrény tetejéről leveszi a petróleumlámpát. Gyakorlott mozdulattal leemeli a kormos nyakú lámpaüveget, az ablakhoz áll vele, és fehér ronggyal tisztára törli. Petrót tölt a lámpába, lecsípi a kanóc hamvát, végül egy összesodort papír darabkával meggyújtja a kicsire húzott kanócot. Százszor elismételt mozdulatok, mégis ünnepélyesek. — Készülhetnek — vetette felénk a gazda. — A templomközön menjenek le ... Ott rátalálnak egy kitaposott szánútra, az a szőlőskertek között egészen a határkőig vezeti magukat. Jó lesz, ha a legelő szélén kettéválnak ... A Géresi-őrházat kerüljék el, ilyenkor ott fűtőznek a fináncok ... Libasorban haladtunk; az út kanyarogva követte a szőlőskertek sarkait. Időnként megálltunk hallgatózni. Nem mozdult semmi, csupán a távolodó falu irányából csaholtak a kutyák. Meredek ereszkedővel véget ért az út. Kétoldalt rendetlenül nőtt akácos ölelte körül a dombok alját. A határkő mellett megálltunk. Körben topogtunk. — Ha nem volna ilyen hideg, leszarnám — mondta Pogácsa, egy szeplős képű ipariskolás. — Bujdosunk, mint Mikes Kelemen. Otthon üldöznek, itt még az ételt is kinézik a szánkból... Boldog aranykor. — Ne zúgolódj — intette le Szekeres. Szétváltunk. A szentesiek ketten balra tértek a legelő szélén, hárman pedig a perbenyiki sorompó irányába lódultunk. Fénylő tetejű hótakaróval a hátán ott nyújtózott előttünk a legelő. Térdig gázoltunk a hóban. Olykor megálltunk. Szekeres fél térdre ereszkedve kémlelte a látóhatárt. 59