Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Magadat lopod meg, a test nélküli szerelem önkínzás, a vénlányok lehetnek ilyen makacsok. — Ebben nem akarok senkire sem hasonlítani. — Add magad ... — Nem. — Kívánlak ... — Nem. Ilyenkor felugrott mellőlem, és elrohant. Cél nélkül tört át bokrokon, úttalan utakon, csak az ágak mozgásából láttam, merre ment. Rendszerint csak másnap találkoztunk az iskolában. Félszeg volt minden mozduiata, restellte magát. Nem szólt hozzám, hallgatott tompultan, mint akit megkínoztak éjszakai álmában. A hét végén én juhászodtam hozzá, megsajnáltam, utólag fájt, hogy megaláztam. Jött mellettem, a szavakat csak dobálta rám vad mozdulatokkal, s feljöttek a csillagok, mire megfogta a kezem ... És kezdődött minden elölről, a viták, a találkák, a völgyek keresése, ölelkezéseink és a fiú makacs követelőzése. Nekem egyre nehezebb volt ellentmondanom, már remegve ejtettem a tiltakozó nemeket. A hosszú vasárnapok után kimondhatatlan érzések rohantak meg, égett a combom, a karom, a vállam, a mellem. A többiek már rég aludtak, de én még mindig hánykolódtam, vergődtem, amíg az ágy és az éjszaka el nem szívta belőlem az izgalmat... Erről általában keveset beszélnek, a leányság testi izgalma sokszor kimondhatatlan: önmagunk lassú égetése. Védekeztünk, de ellenállásunk tulajdonképpen kínlódás, magunkba fojtjuk azt is, amit szeretnénk. És nincs kinek beszélni róla, s vannak érzések, amelyeket nem is lehet elmondani... Mire az érettségihez értem, már megjártam az imádság és a szerelem földjét... Sikerült száraz lábbal átgázolnom a túlsó partra, érintetlenül... Minden befejezetlenség fáj. Elpártolt tőlem, türelmetlen volt. Harag nem maradt bennem. Utána sokáig nem jártam senkivel, gondolom, nem is lett volna értelme, körbeforogtunk már: az a fiú leányságomat, erkölcsi tisztaságomat kérte a szabad szerelem nevében. Naivitás vagy abszurditás, egyre megy. Befejeződött... 598