Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

őket: Rómeó, szerelem, gyere elő, várlak, Rómeó... Benito, így hívták olasz barátomat, nem tudott szerelemre melegíteni, de a kövek igen, azoktól és a szerelem legendájától maradtam terhes." — Megint elkalandoztál, íródeák — szólt rám gúnyosan a szakállas zenész. — Aztán pertut ittunk, Gabo kezdte, rámenősen. Szervusz, mondta a lánynak. „így nem, első látásra nem szoktam tegeződni" — tiltakozott. „Kivételesen a szerelem idejére, a mai nap rendkívüli." „Kivételesen" — kértem én is a lányt. „Én esztendőkkel mérem az időt." „A rendkívüli esztendőre. Legyen ez az év rendkívüli." „Fekete és fehér esztendőkre osztom az életem, attól függően, mit hoznak." „Akkor a jó évekre, a fehér esztendőkre, szervusz, mondta a szerkesztő, és faágkarjával magához ölelve csókolta meg a lányt. Te is szervusz, lépett hozzám." „Hány fehér évet éltél eddig?" „össze kellene számolnom." Az ilyesmit legjobb súgva cselekedni, sötétben, kettesben, meztelenül — nevetett az árvái. — Elmondta az életét... — És ti hallgattátok? — Igen. — Meddig tartott ez a szép mulatság? — Reggelig. — Népművelők gyagyasága, mindenkit meg kell hallgatni... —- Nincs bennetek fantázia ... — Reménytelen eset vagy, íródeák ... — Gyerünk aludni — ásított a morva zenész. — Várj! — szólt ingerülten a házigazda. — Mit mondott magáról a lány? — Mindent elbeszélt, mindent. — Jászott veletek. — Nem, az alakoskodást megérezni. 592