Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Gondolkodott, hallgatott egy sort, aztán tovább sorolta a magáét. — Messzire látszik a mozgás ... Holnap estével már kezdődik az ünnep, nem szeretnék a börtönben karácsonyolni. A csehek szigorúan büntetnek, maguknak sem ajánlom hajnal előtt. Jó két óráig a faluban őgyelegtünk. Aztán kiszemeltünk egy házat a falu szélén, és bekopogtunk. — Kifélék? — kérdezte a gazda. — Szeretnénk átjutni, megfizetnénk. — Nem kenyerem. — Legalább alkonyatig engedjen be — kérlelte Szekeres. — Ülnének a fenekükön. — Iskolába járunk odaátról — szólt közbe egy kisdiák. — Maradnának otthon, ránk is csak a bajt hozzák ... E kesernyés szóváltásnak az asszony vetett véget. Bevezetett a nyári konyhába, és ránk zárta az ajtót. Kicsinnyel a déli harangszó után már a gazda jött értünk, és engesztelőn ebédhez hívott. Az asztalon öt tányérban rántott leves párolgott. Szótlanul ettünk. Az asszony a tűzhely körül matatott, a gazda pedig a sarokba húzódva figyelte éhes hörpölésünket. Ez volt az ebéd: rántott leves és egy darab rozskenyér. Ahogy elszedték a tányérokat, kopott kalendárium került az asztalra. — Olvassanak — próbált békülni az ember. —• Rá is gyújthatnak. — Dohányzacskót rakott elénk, és gyámoltalanul unszolva sorra kínált bennünket. ő maga pipára gyújtott. Leült az ágy szélére, és magába feledkezve bámulta a kert végén púposodó aprócska dombokat. Belekapaszkodtunk a csend kínálta nyugalomba. A hallgatás most menekülés volt, menekülés a kételyektől. Homokórán perceg az idő, nyugtatón és mégis idegesítőn. A délután fénye megtörik a szoba sarkaiban. A szürkülő homályban feloldódnak az ódon bútordarabok körvonalai, elmosódnak az arcélek is. 58