Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Zlatko az asszonyra pillant, mielőtt szólna vagy kérdezne valamit. Mája halk szavú királynő lett. — Berendezkedünk, aztán élni fogunk. — Mindenetek van ... egzisztencia, szerelem, autó, lakás, nyaraló ... Nem panaszkodhattok. — Az élet sohasem teljes. — Te pedig erre vágytál, Mája. Biztonságot akartál magadnak, megkaptad. — Egyetlen állapot sem befejezett. — Akkor most mi következik? — kérdi gúnyosan a szerkesztő. — Művelődni fogunk, utazni... a természetet járni. — Szüntelenül magatokra gondoltok. — Te pedig ítélni szeretnél folyton, kérdéseket teszel föl, aztán ítéletet mondasz, mint a bírák. Profi ítész — nevette Mája a szerkesztőt. — Ne fáraszd magad — mondta Zlatko —, elmondjuk keresztkérdések nélkül is: az életből csak annyi terhet vállalunk magunkra, amennyi a jóléthez szükséges, a mi jólétünkhöz. Tetszik érteni? Mások javára ne terhelje magát az ember. — A komformizmus primitív filozófiája. — Nevezd, aminek akarod ... Miért? Te is eszel, iszol, nők után koslatsz, ha úgy adódik, szeretkezel, mint általában mindenki más. Aki ennél többet akar, annak be kell állnia a sodrásba, kockáztatnia kell, vállalni mások dolgait is ... Én alkalmatlan vagyok erre, ismerem magamat. Nem akarok túl sokat az élettől, viszont azt a keveset biztosnak akarom tudni. — És te, Mája? Hisz te más vagy. — Ki kivel hál, olyanná vál — mondta Zlatko fehér fogsoros nevetéssel. — Ezt te tartod így, szépfiú — ejtette kimérten a szavakat Mája —, ez mind, mind felesleges okoskodás, bizonyítanunk kell állandóan, bizonyítanunk kell életünk értékeit... öt vagy tíz év múlva kérdezz meg bennünket, szerkesztő, mikor már lesz honnan visszanéznünk. — Akkorra te leszel az országos főkérdező — nevetett gúnyosan Zlatko —, profi kérdező, ügyész vagy ilyesmi.., 584