Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

gyorsabb lépésre ösztökélte a lemaradozókat. Velünk is baja volt. Egy jó lépéssel hátrább jártunk a sorbelieknél. Mire harmadszor szólt ránk a soványnak született egyházfi, már beleizzadtam az igyekvésbe. Az éneklő asszonyok vagy előreléptek, vagy lemaradtak. Mária, segíts — vonaglott már nem is tudom hányadszor az ének. Egyedül maradtunk a sok keresztény között. Együtt és mégis egyedül. Kicsinyke kör képződött körülöttünk, amit szerettünk volna összébb húzni. — Haragszol? — kérdezte remegő hangon Nelli. — Nem! — Neheztelsz. — Nem. — Mária, segíts — rezegte a szomszédom. Már jó néhányszor körüljártuk a templomot. Nyomunkban enyhén szállt a por. A füvön is látszott, hogy sok láb taposott rajta. Nelli kétségbeesetten kérdezgetett. A kör egyre nőtt köröttünk. Tágult, s engem egyre fojtogatóbban szorított. Mi vittük a szentséget. Mi voltunk a keresztre feszített isten fiai. Az eredendő bűn, amit tisztának és ártatlannak éreztünk. Már csak a hosszúra engedett vénasszonyszoknyák súrolták a kör szélét. Ilyen lehet az akasztófa kötélhurka, így szoríthat. Karikák, piros karikák. Szemem előtt felbomlott a körmenet rendje. Előbb minden egy pontba futott össze, aztán százfelé mozdult. Nem tudtunk lépést tartani, eltévesztettük. Belezavartak a vénasszonyok. Ravasz tekintetükkel megszégyenítettek. Odébb húzódtak tőlünk. Nem volt ránk szükség. Kettőnk közelségét nem bírta el a hitük. Lépkedtek, énekeltek, de már gyűlöltek is ... Körbe fordult előttem a világ; az asszonyok, a pap, a kereszt, a ministránsok, a templomkert, az ég, a föld. Elmozdultak a felhők; a Gallai lány arca egy kopott képre szökkent. Zászlórudak nőttek a hívek kezébe; vigyázva formált női szentek arcára szállt a por. Mária, segíts! Minden női szent szép. Valamennyi Nellire hasonlít. Nelliről szenteket lehetne mintázni. Szebb, mint a szentek. 54