Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Kívánatosabb. A pápák megégettetnék, őket is kísértésbe vinné. Nelli követeli a szerelmet. Ismerkedésünk izgalmai eltörpültek. Naiv, gyermekes mozdulatoknak tűntek fel a szerelem e forróságához képest. A körmenet minden szempára végigmatatott rajtunk! Felülről lefelé néztek ránk, akár az egyház legfőbb bűnöseire. Azt is gondolhatták: ezek a bűnbeesés okai, ilyenek miatt szenved a világ. Mária, segíts! Elhúzódtak tőlünk, de nem tágítottak a közelünkből. Körülfontak. Kísértek. Bűneik terhe ránk nehezedett. Adták, szabadultak tőle szívesen. Féreggonoszságuk keresztet képzelt a vállamra. Kísértek. Gyűlöltek, örültek és sajnálkoztak bűnhődésünkön. Örömmel tettem. Hagytam, hogy Nelli forrósága, követelőző szerelme maga alá temessen. Abbahagyta a beszédet, és hasmánt fekve nézte a füvek tetejét. Hallgatott, és nézett. Az ingerültség, a kapkodó nyugtalanság eltűnt magatartásából. Nem kérdez, magáról sem mond többet. Közel két évtized távlatán sejlik át e két arc: a határ menti katona és az ősz fejű repülő. Sok minden egyezik. Vagy talán csak a képzelet teszi ezt? Egyeztet, rokonit? A sok-sok arcból összesző egy újat, egy másat, egy mait? Élvezi a csendet és a mozdulatlanságot. Ha a füvek zöldjéből nem tűnne ki fejének kopott fehérsége, azt hinném, agyagszobrot döntöttek mellém. Sok mindenkire hasonlít ez a sors törte arc; egyszerre vonzó és taszító. Rideg és fájdalmas. Igaz és valótlan, mint az emlékek, mint a gyermekkor meséi... A közeli erdő árnyéka már benőtte a rét szélét. Egyenként lepi be a kaszálóvégi akácok koronáit is. Az árnyék feltartóztathatatlan, akár a halál vagy a születés. A világot az első mesével érzi meg az ember; először fákról, sok fáról hall, bokrokról, gombákról, madarakról... Először minden csak mese: a felnőttek komolysága, gonoszsága, a halál is. Az akácfasor bőbeszédű útbaigazító, pontosan rávezet az 55