Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

feleségem, a kérvényről, amelyben leszerelésemet kéred, nem tudok semmit. Ide még nem jutott el. Űjság annyi van, hogy mióta beállt az ősz, folyton esik az eső, és mi csak vergődünk itten a nagy fekete sárban. A születésnapodon nem tudtunk együtt lenni, de kívánom, édes jó feleségem, hogy a jövő születésnapodat együtt tölthessük a mi boldog, szerény, családi otthonunkban, és boldogok lehessünk egy független és szabad Nagy-Magyarországban. Isten veletek, velem is ..." Alulról fölfelé néztem a világot, úgy, mint néhány évvel ezelőtt a gyermeklányok meztelenségét. Előbb a cipőket (a suszterkéz készítette lábbeli már rang volt), a csizmaszárakat, majd a nadrág, a derékszíj, a paroli, a csillagok, a csillagok száma és fénye, a bajusz, az arc, a szemek szigora következett ... Akárhányszor megtettem az utat alulról fölfelé, őseim sorsa borzongott meg bennem. Féregéletük és -vágyaik tüzesítették meg idegeimet, más lenni, mint ők. Magamban azt képzeltem, aki katona, az valami láthatatlan úton fölfelé masírozik, a csillagok felé, a fény irányába. Fúvószenekar alakult, leventesapkás fiatalok fújták a kürtöket. Vasárnap reggeleken zenével vonultak a széles utcán, katonásan, egyszerre léptek, és fújták: „Fel, fel, vitézek, a csatára..Ott szerettem volna lenni köztük én is, s a „Fel, fel, vitézek, a csatára ..." dobpergésére lépni. Minden március tizenötödiki ünnepségen megjelent az őrnagy. Pancélsisakban jött, és feszesen tisztelgett, miközben a himnuszt énekeltük. Kissé nevetségesnek is tűnt annyi gyermek között egyetlen rohamsisakos katona. Én mégis irigyeltem, valami elérhetetlen magasságban lobogott előttem ez az ember. A hősök szobrának talapzatáról a szomszéd lakatos fia a „Nemzeti dalt" szavalta hangosan. Otthon én is próbálgattam és utánoztam a fiú minden mozdulatát. Utászalakulat telepedett le a hegyaljai szőlők szélén: a csehek építette erődítményeket robbantgatták. Ástak, fúrtak a betonfalak alatt, majd éles kürtszóval messze parancsolták az embereket, s a riadt csendben dörrenéstől táncolt meg a föld. Nemsokára ismét felharsant a kürt, az égtájak minden irá543