Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

1 rökből látom, hogy idegszálai már egy pontra feszültek, s most e felett a pont felett köröz. Tudja, érzi, hogy nem könnyű. Ha az asszonyt akarja, a levegőt is meg kell körötte hódítani. A háziasszony értő, kedves szavakkal a zongorához terelt. — Mondjunk mi is valamit. Arca nyugodt és figyelő. Valami érthetetlen oknál fogva vele foglalkozunk a legkevesebbet. Ö az, aki egyedül érezheti magát közöttünk. Szóért, mosolyért kényszerűen társulnia kell valakihez. Jelen van, de méltánytalanul a hangulat szélére szorul. Nem tudja magát kelletni, kínálni. Ha közel lép valakihez, érezni belső izzását. A feszült vágyakozás ott van a szemében s vastag szájszélének finom remegésében. Kátya fegyelmezett. Alig három hónappal múlt húszéves. Izgalmai talán most a leghevesebbek, forrósága lángot lobbantó ütésekként érezheti a ráverő férfiszemek éhségét. Mégsem ragadtatja el magát. Nincs egyetlen elszabadult mozdulata sem. Lehet, hogy a gyermekkor beidegződése ez. Katonaember nevelte. Képes egy helyben ülni vagy állni. Bevárja a szavak végét, és csak utánuk szól, tőmondatokban. Szenvedélyére még régi, szigorú szavak fonódnak. — Játsszál. Pötyögtetem a billentyűket, s közben dallamot keresek magamban. Nem tudom, mi illik a hangulathoz... Honzo valósággal úszik a levegőben, túlkerül rajtam: elmegy és visszajön, mintha a felforrósodott légzésekről verődnének vissza a hangok. Kinek játsszak? Ha zenekar ülne itt, mindenki a maga pillanatnyi érzéseit szeretné visszahallgatni a muzsikában. Előbb csak úgy félénken, szemérmesen. Később követelőn, önzőn. Amint a vágy és izgalom nő az emberben. Tudom, nem hangversenyre jöttünk. Akármilyen szépen szólna is a zene, senkit sem elégítene ki. Itt most nem ez a végcél. Az idegek hevülete ezen már túl van. Mégis jó lenne, kis időre be tudná takarni a szavakat, össze is tudná őket kötni, s megérinthetnék egymást az emberek. 340