Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

szinte mindenki magának élt. A maga örömeinek. Ha másként nem, gondolatban rendezhette szobáit és további életét. A költözködés időszámítási határvonal lett. Mint Krisztus születése. Északnak a Kis-Kárpátokra van kilátás házunkból. Tiszta időben jól látható a hegylánc enyhe félköre. Innen kapjuk az esőt, s télen a havat. Délről a Kisalföld, fentről a Kárpátok szele fúj ránk. Sokszor. Erősen. Mérges, messzi szelek útjában lakunk. Széles hegy-völgyeken tisztulhat a levegő, mégsem tiszta: megzavarodott hegyi patak. Füstöt hoz meg port kavar körénk. Mesebeli hegyi ember lábhosszán gyárat vertek a Kárpátok lábaihoz. Vegyszereket lehelő óriást. Tőlünk nézve kéménye egymagas a hegygerinccel. Mégis jólesik a hegyek felé nézni: a színek, a méretek és a távolság miatt. A Kárpátok, az ég színpada: a díszletek, s e nagy szabadtér szereplői az évszakok: a tél fehérje, a tavasz-nyár ezernyi zöldje és az ősz rozsdája. E házak magassága termőföldek közepébe ácsolt kilátó. Innen nagy látóhatárt lehet birtokba venni fáradság nélkül. Kezdetben volt a sima föld. Kertekkel, fákkal, virágszirmokkal. Elsőnek egy kis öregember jött. Az első vasdarabokkal és téglákkal hozták. A kertészeknek maga adta tudtukra, hogy ezután itt már ő fog őrködni. — Szerződtetett vagyok, éjjeli meg nappali is. — így mutatkozott be az új házhelyet nézőknek. Nekem is. Egy káposztatábla öntözőösvényének a végén állt és pipázott. Ócska, szutykos cseréppipát szortyogtatott. — Csősz vótam azelőtt is — folytatta közlékenyen. — Negyven évig. Itt vagy máshol, egyre megy. A szógálat az vigyázás. Csak a nyelvet nem ismerem. Magyarul tudok csak, itt meg tudni kell a nyelvet. Megkövetelik. A vezető azt mondta, ha tanulok, akkor jó lesz. A fiam hozott magával. Egyedül vótam már, az asszonyt elvitte az ősz, három éve. A fiam meg akaratos, elhozott... Vizes, én csak úgy mondom neki, vizes mérnök. Én szoktattam rá, hajnalokon cipeltem magammal az Ipolyhoz. Megszerette úgy, hogy 329