Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

kritikus. Gondolom, ez is hívójel. Néhány perc múlva markáns képű emberrel szaporodunk. Bemutatkozik, és mindenkit huncutul mosolyogva körbenéz. Mérnök. A keresztnevét mondta csak: Vladimír. — Te még nem ittál. Állapítsd meg, melyik a jobb — biztatja a szerkesztő. Szemében már csillogás verődik, alsó s felső szája széle is erőlködve keresi egymást. — Egyforma mind a kettő — röhög közbe Branyo. —Ezt kóstoljátok meg, ilyet csak nálunk tudnak ... — Állj! — kiált az árvái. — Ha kóstolni, akkor szerivel. Kis idő múlva nagy üveg erdei ecetes gombát hoz. — Egy falás gomba, egy pohár pálinka. A mérnök gyomorbajára hivatkozva tiltakozik. Józan még, s az egész dolgot nem veszi komolyan. — Aki gyomorbajos, az nem tud nevetni — mondja Branyo. — Ez méreg, én különben is boros vagyok. — Ez jobb, mint a bor, tisztább — mondja kajánul a zenekritikus. — Ismerkedni csak így lehet, a szlávok mindig így kezdték, erőssel. — Ezt a szerkesztő mondja merev vigyorral. — Férfiital — hajol hozzá az árvái. — Mifelénk csak a vendéglőbe tévedt lányok isznak bort, akik még semmit sem próbáltak. — Punktum! — kiáltja Branyo. így lesz Vlado, a mérnök, kóstoló és bíró. Egymás mellé teszik a két üveget: színüket nézi. Elülről, hátulról, minden oldalról. — Az egyik sötétebb! — Az az érettebb — kiáltja Zlatko. — A másik meg szebben gyöngyözik. — Kóstold is — szól az árvái. A mérnök tölt. Magának, de mindenki másnak is. — Jó — mondja magához térve az ital mellbevágó erejétől. Aztán gombát harap. A többiek ugyanúgy. Majd a másikból tölt. Előbb másoknak, s utoljára magának. 316