Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Azt vártam, meglágyul, és utunkra enged. Tévedtem. Sapkáját a kislámpa égőjére nyomta, feje pedig billegve közelített az asztal lapjához. — Segítsen — kérlelte másodszor is Erzsi. Felemelte fejét, és komolyan nézett ránk. — Segítsen! — unszolta Erzsi. Végre megszólalt: — Ha a finánc jegyzőkönyvet nem ír, tőlem mehetnének. Katona vagyok!... Ezzel visszahajtotta fejét az asztalra. Elgondolkozva néztünk magunk elé. Erzsi váratlanul hozzám dőlt, és megfogta a kezem. — Segíts ... ruhaanyag van a derekamra csavarva — súgta. Felparázslott bennem a vér. Görcsösen szorítottam a lány kezét, de nem tudtam, hol kezdjem el. — Oldalt kapcsold ki — lehelte reszketve a fülembe. Ujjaimat a ruhanyílás patentjaihoz vezette. Aprócska roppanással vált szét egyik patent a másik után. Mire a nyílás végére értem, már el is felejtettem, hogy miért teszem mindezt. Csak a lányt láttam, és fullasztó vágyat éreztem, hogy vadul magam mellé döntsem. Kezét ölébe ejtve, kissé előrehajolva ült mellettem. Szaggatottan lélegzett, arca piros volt, a pillája nedvesen rebegett. Félelem és szégyenérzet tükröződött vonásain. Végigtapogattam a derekát. Karcsúságának vonalát teljesen befedte a rácsavart ruha. Térdeltem előtte. Remegő ujjakkal gyűrtem térdéről a szoknyát. Katocs meredt szemmel nézte ügyetlenkedésem. Nem értette vagy félreértette, mert váratlanul megragadta a kezemet. Szemrebbenésnyi időre megmerevedtünk. Erzsi ránézett Katocsra, és azt suttogta: — Engedd. Katocs, az új ellenség, rosszabb, mint a katona. Olyan, mint a vizsla, semmi sem kerüli el a figyelmét. Abban a pillanatban önző voltam, könyörtelenül magamnak való. Katocs is látja majd Erzsit. Először érinthetem érett leány testét, s nem lehetek kettesben vele. Katocs nem tágít. Néz, bámul, és hívatlanul is odarakja kezét a szoknya fodrai 28