Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— A baltával kergettem el őket, az öreg favágó baltával ... Elszaladtak, de azt mondták, visszajönnek még ... — Hát a többi gazda? — Félnek tőlük. Eleinte bujkáltak, elmentek a völgyekbe, és csak éjjel jártak haza. Aztán meglesték Krajcsikot, és befogták az iskolába. Azt beszélik, a mellén táncoltak. Én nem láttam, csak mondják. Azóta hibás lett Kraj esik, beszélni sem tud rendesen, dadog, és kezével úgy tesz, mintha az arcát akarná tisztára mosni... Megijedtek, most már mindenki ott van ... — Egyedül marad. A többieknek jó lesz, de maga csak egyedül marad. — Nekem így jó... Én már nem tudom magam megváltani. Szerszámot keresek, és ásni kezdem a kert felső sarkát. Anyám mellettem álldogál. — Ezt csak tavasszal kell forgatni — mondja kis idő múlva. Abbahagyom, és fát kezdek hasogatni. Oda is velem jön, a favágatóhoz. — Megvékonyodtak az ujjaid — mormolja maga elé, s nem tágít mellőlem, míg be nem vágom a fejszét a tőkébe. Beszélgetni szeretne velem, zavartalanul. Becsoszog előttem a konyhába, és leereszkedik az ágy szélére. Figyel, és vár. — Egyedül van — pendítem meg újra az előbbi témát. — Mindig is úgy voltam, egyedül. Csend szűri az időt, a kettőnk hallgatása. Majd anyám fáradtan beszélni kezd: — Elveszik tőlünk az istent is. Előbb az istent, aztán a földet. Más hitre akarnak téríteni, ötvenhét évemig katolikus voltam, most azt akarják, valljak egy más, keleti istent. Pravoszlávot. Elvitték a papunkat is, erőszakkal, mert nem akart más lenni. Változhat az ember egyik napról a másikra, fiam? Aki azt mondja, hazudik. Csak hazugsággal változhat az ember ilyen hirtelen. Apád más hitű volt, de mit mondanék neki, ha feltámadna. Egyszer a holtak is kérdezhetnek, fiam. Ha élne, lehet, hogy nem engedné, 269