Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

mit mond tovább a gazda. Jól hallom az öreg kortyoló nyelését, először, másodszor ... — Ijesztgetnek — nyögi. — Bosszút állnak rajtam. Dobra verik a házamat, elhurcolnak ... — A törvényt védik ... Pallai felkapja a fejét, és ingerülten fordul az asszony felé. Sápadt arcát elönti a vörösség. Feljebb húzza a lámpa kanócát; látom, válla megfeszül, ahogy háttal a falnak dől. Az öreg váratlanul feláll, és az ajtóhoz hátrál. — Útjukban vagyok. Eddig jó voltam pulikutyának, napszámosnak, éjjeli bolondnak! A parancsnok, de a többi is, pénzzel rakhatná ki a kaszárnya udvarát... Én vagyok a koronatanú ... Az asszony nem hallgatja tovább. Tétován tesz néhány lépést az ajtó felé, aztán sietve benyit a szobába. Hallani ujjhegyei kaparászó keresgélését, lihegése összefolyik a gazda reszkető lélegzésével. Pallai utánamozdulna, de elkésett. Az asszony nagy halom papírpénzt borít az asztalra. — Vigyed! — mondja elfulladva. — Itt van mind, amit hoztál: Júdáspénz, tisztességtelen pénz. Sohasem volt a mienk, nem illet bennünket. Vidd el, váltsd meg magad rajta... Nem tudom, az öreg mikor ment el. Nem hallottam az ajtó nyitását. Pallainé eszelős kiabálása túlnőtt minden más zajon. Tépte, szaggatta a markába fogott pénzt; kinyitotta a tűzhely ajtaját, és csomóra fogva szórta a parázsra. A gazda előbb az asztalra borulva védekezett, s rekedten kérlelte az asszonyt: — Három darab föld ... — Átkozott pénz. — Házat építünk ... — Zsidóktól kaptad, telhetetlen voltál, szégyentelen ... A nyomorúságukból akarsz hasznot... Félek tőlük, téged is átkoznak ... — Elárulsz, te árulsz el... Te voltál... Az asszony reszketve állt a konyha közepén. Én menekülve az ajtóhoz hátráltam. Pallai visszatartott, maga elé 232