Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

lenül ráül a talicskára, a zsák tetejére. Gyámoltalanul rászólok: — Eredj a dolgodra! Rám mosolyog, és kényelmesebben elhelyezkedik. Ormótlan lábát előttem lóbálja a talicska végén. Tetszik a játék. A második is kapaszkodna, de emez lelöki, csak az ő mezítelen lábának szabad fűtőznie ... Pallai már a kapuban vár, és idegesen a száját rágja. — Pihenj egy kicsit. Bevezet a konyhába a háziakhoz. Az asztalon egy nagy üveg pálinka és kenyér. A tengeripálinka émelyítő szaga összekeveredik a kenyér illatával. Pallai színig tölt egy borospoharat. — Egyszerre húzd le! Megmerednek a testrészeim, ahogy magamba öntöm a sárga folyadékot. Messziről hallom az asszony hangját: — Harapjon utána, ez tiszta, jó ital. Először a tűzhely fölötti faldísz homálylik elém: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában." Az első mondat felül, a másik alulról félkörbe van kanyarítva. Minden összekavarodik előttem. Valaki az asztalra tolta a talicskát, rajta van a gyerek is, lába idelóg az ölembe, az asztal alatt zsákok vannak, apró kis gonosz zsákok, gyerek kezébe illő játékszerek. Meddig tart még ez a nap? „Hiszek egy Istenben ..olvasnám elölről, de az asszony most elém áll, és nem láthatom a piros, hímzett betűket. Talán már el sem tudnám mondani a hiszekegyet, megakadnék, mert rám dől ez a demizsonnak is beillő pálinkás üveg. — Indulhatsz — esnek az asztalra Pallai szavai. Tolom, nyikorgatom ismét a talicskát. Az ital kissé bátorrá tett, mert nem is köszönök senkinek. Minek? Se ingem, se gallérom itt senki. Nevetnek rajtam, pedig egyenesen megyek, csak a kerék fordul görbén, rosszul rajzolja az S betűket. Jöhetnek a katonák is, vegyék el tőlem a talicskát, odaadom, tolhatják tovább, ültessék rá egymást, és keressenek meg engem... Eddig minden jól megy, csak az ablakok zavarnak kétoldalt, összehajolnak, egymásba van206