Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

kasszemet nézek a katonával. Néhány tétova lépést tesz felém, megfenyeget, majd elfordul a malom felé. Lábam reszket, zsákot tartó kezem is idegesen rángatózik. Jó volna megpihenni, s levetni a görcsös izgalmat. Nem tehetem. Fél nyolcra a bankház előtt kell lennem a két csomaggal. Ott egy iskolás lány veszi át tőlem a küldeményt. Eddig szól a megbízatásom. A bankház sarkáig. Onnan visszafordulhatnék, nyugodhatnék kis időre. Inkább követem a lányt, már háromszor láttam, de a nevét még nem tudom. Csak az arcát ismerem, sápadt, fehér, tiszta arcát, meg szigorú, fegyelmezett tekintetét. Hóna alá fogja a két csomagot. Húszezer cigarettát visz. Ismét számolni kezdek. Mi lenne, ha megszöknénk? Ketten. Öt, tíz, negyvenezer ... A lánynak szép a lába. A járása is szép, kiegyensúlyozott. Szabad kezében hanyagul himbálja a táskát. így nyugtatja magát, izgul, fél, vagy talán nem is érzi a veszélyt? A posta előtt sétáló katonától alig választja el néhány lépés. Egyre közelebb kerülök a lányhoz. Kettő, már csak egy lépés köztünk a távolság. Izgatott szavak tolulnak a számra: megállítom, megmondom, forduljon vissza, mert szigorú büntetés jár ... Már egyvonalban lépek vele, látom szemében a megrökönyödést. Talán kérdezne is, de a katona alakja rohamosan közelít. Hirtelen zúgni kezd a fülem, az izgalmak okozzák. Érzéklésem ilyenkor egy más világba kapcsol, óriásivá nőnek szememben a tárgyak és az emberek. — A malomból jövök — motyogom magam elé. A lány tágult szemmel néz a számra. Nem szabad félni, folytatom.. Most fél lépéssel előttem megy a lány. A katona elém nő, megnagyobbodik a szeme, a füle. Csak minket néz, nincs is más dolga, mint hogy utunkat állja. Rajtunk kívül senki sincs az utcán, a lány csendben lépked, én szabálytalanul kopogok mellette a cipőm sarkával. A katona csak ezt hallhatja, az én caplató kopogásomat. Az ajtót én nyitom ki a lány előtt. Zavartan csak annyit súgok feléje: — Szigorúan büntetik. 190