Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— Velem is meg tudnád tenni? — Híg betonhabarcsot kevernék, beállítanálak a fundamentum árkába, és lassan önteném .,. Vers is szól erről.. . — Hallgass — lép távolabb tőlem. — Most szépen megfogunk, bedobunk a tűzbe, Neked gyenge hamvad keverjük a mészbe ... — Ki írta ezt ? — Sokan. Nem írták, mondták, egyik ember a másiknak, öregek a fiataloknak és azok tovább... Hamvad keverjük a mészbe — ismétlem az előbbi szavakat. — Kisfiú ... — Lassan önteném a habarcsot, előbb csak térdig, beszélnék hozzád, még reménykedhetnél... — És ha kérnélek? — Tovább önteném, hogy megkösse feketeséged, a kaszát a hátadon. Gonoszságodat keverném a mészbe. — Aztán mit csinálnál? — Ha elkészült a ház, vendégeket hívnék, és ünnepelnénk. — Rossz emberek jönnének, hízelgők. — Szétbontanám a házat, csak romhalmaz maradna, messzire mennék, hogy ne is lássam. — Kiszabadítanál? — A holt embert nem lehet életre kelteni. — Nem sajnálnál? — A gonoszok csak ezt érdemlik, a halált. — Buta vagy, kisfiú. Felettünk kettőt üt az óra. A lány nem tartóztat. Még egyszer megcsókol, és tol maga előtt lefelé a lépcsőn. A bálterembe csak egyedül érek, a fekete köpenyes eltűnt, alábbhagyott a mulatozás vadsága is. összevissza nóta hullámzik az asztalok felett. Kitámolygok az ivóba. Egy mokány parasztlegény a csendőrökkel kötekedik. Rendetlenül összedobált ládacsomó felett piszkos tükördarab világlik, elrémülök magamtól; ijesztően sápadt vagyok, és véres a szám széle. Körülnézek a bálteremben. Reménykedem, hátha visszajön a fekete köpenyes lány. Hiába. Már apró darabokra foszlott a táncoló sokadalom. Nehezen enged bennem a váratlan ölelkezés izgalma. Várom a lányt, lesem. Gyámolta178