Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

sincs, aki magyar." Ennyit fogott fel mindenki a rendelet hosszú szövegéből. Nemsokára másik plakátot ragasztottak az előbbi mellé. Ez alatt is szám volt: 108/45. Vastag, hivatalos betűk adták a lakosság tudtára: „Minden magyar ingó és ingatlan vagyona elkoboztatik..." Ebből is csak ez a mondat maradt meg, a legszörnyűbb. Jog sem volt, haza sem volt, már a ház sem volt azé, aki benne lakott. Pánik csapott a falvak sötét ablakai mögé. Éjszakánként libasorok kígyóztak a határ felé, menekültek, Berei Erzsi is közéjük sodródott, félt, hogy hajnali négykor ismét megverik az ablakot, és parancsot kiáltanak a ház sötétjébe. Menekült. Odaát iskolába iratkozott. Az eseményeket és a sorsokat nehéz egyeztetni... Már fésülködni sem tud. Reszket a feje, ha felül. Nem találja a választékot. Vajon fájdalmas-e a halál? Mosollyal vigasztalom ... Az anyaszem rám csap. — Nem mehetek iskolába — fordul Erzsi felém, — mondd meg, nem mehetek. — Már képtelen mosolyogni. Az arcvonások megtagadják az engedelmességet. Homloka íve és a szája széle táblára rajzolt hideg vonalak. Az anyja is tudja, hogy meghal. Nem hiszi, tudja, érzi, de nem hiszi. A múlt héten még nótákkal vigasztalta. Három napnak előtte még zsoltárokkal folytatta. Ma már csak az imádságra futja erejéből. A lány mozdulatait lesi, hogy ismételje őket. Áll, figyel, kettejük között vonaglik az élet. Négy deszkája van az ágynak, a koporsónak is. Nem sír. Száraz, hangtalan fájdalom kövesíti az arcát. Ha mozdul, mintha szobor hajtaná fejét a földhöz. Szavakat keresek magamban, kedveseket, jókat, puhákat. Jó volna végigsimítani a betegség gyűrte ráncokon ... Meggyógyítani Erzsit, ezzel megnyerném. Krisztus is azt mondta Lázárnak: „Kelj fel, és járj!" Annyi imádságért ez a lány is megérdemelné ... Igazságtalan az élet. Isten az igazságtalan, a fia is az, Jézus... Az anya is nekik segít, a némaságnak, a tehetetlenségnek, suttogó imádsága a legszörnyűbb búcsúztató. — Örök életre jusson a lelked — mondja félhangosan. 166