Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

nek a közepét, de a széleit is csak én akartam látni... Be lehet zárni az ajtót. Egy ideig a függönyök mögül les­hettük a járókelőket. Rövid életű magány ez. Csinált világ. Az elején úgy tetszik, minden út egyforma, Nelli és én egy­más nyomában lépkedtünk ... Aztán szertefutnak a szálak. Szép napokat éltünk Zsolnán, mégis, a mesevár faláról per­gett a vakolat... Az idő és az emberek mindent megronta­nak, lerövidítenek. Az anyámmal töltött évek nyomorából mesés vágyak születtek, igaz lett a mese, beteljesült. Mi lesz ezután? Tartottam, valahogy az ösztöneimmel féltem attól, ami majd következik ... Hagyjuk, elég volt... Sötét este volt. Már senki sem járt a téren. Csak a mi lépteink alatt kopogtak a kövek. Erőtlen visszhang kúszott utánunk, mintha nem is élő emberek, hanem emlékek pe­regnének a dombra kaptató utcák valamelyikéből. 160

Next

/
Oldalképek
Tartalom