Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

gondol az ember. „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ..." Már mindenki fején rendőrsapkát látok, alaktalan zöld tá­nyérok. Üresek. Templomba vezényelték a rendőröket. Fe­jük és testük tartása feszes. Ha kérdeznek, csupán hom­lokráncaik sűrűsödnek. Szemük fehére a kérdezettre villan, de csak egy pillanatra, aztán ábrázatukra árnyékot vet a sapka zöld tányérja. Elölről kezdődik a hét. Áhítat, hangzavar s a pihenésnek rendelt, fojtogató vasárnap. A teremtés hetedik napján pihen az Ür, azonban rend a lelke mindennek, az ünnepnapi pa­rancsok alázzák legmélyebbre az embert. Fekete pontok hosszú sora áll előttem. Időnként felkiál­tójel. Megállásra intő, parancsoló. Tiltó! Kis örömök pezseg­nek körül, pillanatig tartóak. Utána felkiáltójel következik, zöld rendőrsapka. Dolgozatot írtunk, a tanár gúnyosan ki­figuráz. Ahány mondat, annyi felkiáltójel. Képtelenség. Mióta visszajöttünk, Berei Erzsi kórházban fekszik . .. Bom­lanék szerelemre, megmosolyognak. Nem bírtam ki tovább, meg kellett szöknöm. Céltalanul tekergek a határ menti falvakban. Két napig egy tanyán napszámoskodom. Enni adnak, és kőhajításnyi távolságból nézhetem a csehszlovák oldal falvait. Éjszakára dohánycsempészek húzódnak meg a csűrben, kolomposuk hív, csal, prágai utat ígér. — A dohányból cigarettát töltünk, három nap múlva in­dulunk, most kereskedni kell. Az iskola várhat — magya­rázza. — Nincs dohányom, mit fogok árulni? — ellenkezem. — Adunk. — Pénzem sincs az útra. — Megfizetjük. Kétkedve figyelem arcukat. Szokatlan ez a nagy segíteni akarás. — Mi szükségük van rám? — kérdem. — Barátságból. Jobb, ha többen vagyunk, a diákok jól tudnak beszélni, idegenben hasznunkra válhat. Kötélnek állok. Tetszetős, csábító az ígéret. Utazás, ka­land, szabad csapongás az iskola szigora után. Keményre tö­122

Next

/
Oldalképek
Tartalom