Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Látszólag csendes nézelődés volt ez. Valójában most néztem először farkasszemet jövendő sorsommal. Naiv, szerelmes kitárulkozásunk első felkiáltójele. Ez volt az első figyelmeztető. Az elmúlt napok kalandos bujkálása egyszerre nevetségessé vált előttem. Megszűnt. Értelmetlenné vált. Egyszer minden alakoskodás eléri ezt a pontot. Tudtam, hogy a környező házak ablakaiból is figyelnek már. Nem érdekelt. Magamnak ácsoltam szégyenkalodát. Ott voltam, benne forogtam. Én voltam a látnivaló, a cirkusz. Kíváncsiskodhattak. Le is köphettek. Tehetett volna velem bárki, amit akar. Csak Gallaiék nem. Most már nem. Szemükben én voltam a szóra sem érdemesített koldus. A Gallai-ház féltve őrzött rendje ezer darabra tört. Nelli viselkedése ellenkezett minden elképzeléssel, felborította egy negyedszázad türelemmel szövögetett terveit. Ekkora kilengésre csak megtorlással válaszolhattak. Gallai meztelenre vetkőztette lányát, és ütötte. — Szereted? — kérdezte tajtékozva. — Szeretem. — A vékony szíjkorbács lecsapott. — Szereted? — Szeretem. Földre tiporta a lányt. — Kiverem belőled — ordította. — Soha! Az asszony idegsokkot kapott, füle nem hallhatott mást, mint a sikongató fogadkozást és a korbács csattogását. — Szereted? — Szeretni fogom! így kezdődött a nap. Néhány órára megnyugodtak, aztán folytatódott a vad ordítozás. Gallai tajtékzott tehetetlenségében. — Nem ezért éltem ... — Rendes ember — védett Nelli. — Bekerült gazember, idegen. Ki ismeri? — Jó ember. — Becstelenné tett. — Szeretem. 10 5