Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Az első kérdésekre oly halkan feleltem, hogy a detektív rám kiáltott: — Mi az, begyulladtál? Akinek rendben van a szénája, nem szarik a nadrágjába... A szemembe nézz! Bántott, hogy oly durván leckéztet. Mi jogon bánik így velem, ágaskodott bennem a düh, de szólni nem mertem. — Hol voltál az elmúlt hét kedd estéjén? Kertelés nélkül felelj — kezdte meg az igazi vallatást. Egyszerre elmúlt a szorongásom. A hét minden órájáról pontosan számot tudok adni. — A jezsuita atyák templomában voltam. A detektív fitymálva mért végig. — Litánián? — Igen, kérem. Utána hazaszaladtam vacsorázni. Villámló szemmel figyelt a civil. — És vacsora után otthon maradtál? — Visszamentem a kolostorba próbára. — Miféle próbára? — Passiót tanulunk. Én játszom a Megváltó legifjabb tanítványát, Jánost. De van egy másik szerepem is. — Miféle szerep? — Nem hagyott lélegzethez jutni, úgy csapott le rám a kérdéseivel, mint héja a zsákmányára. — Az egyik ördög vagyok, aki a keresztúton Krisztust szidalmazza, a nyelvét öltögeti rá ... Aztán én írom egy füzetbe páter Xavér, a rendező megjegyzéseit. — Nem tévedsz? Kedden is próbáltatok? — Minden este volt próbánk. Szeptember elején már játszani akarjuk a passiót. — Meddig maradtál ott kedden? — Soká. Csak tizenegy felé kerültem haza. — Addig tartott a próba? — Tíz órakor végzünk mindig. De Xavér atya elbeszélgetett velem. Az urak megkérdezhetik tőle. — Majd utánanézünk — mondta a detektív. — Ha nem mondtál igazat, megemlegeted. Az arcáról lerítt, hogy elégedetlen. Detektívfilmekben láthattam, milyen fontos, hogy a meggyanúsított igazolni tudia, merre járt, s kikkel volt a bűntett elkövetése idején. 77