Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Aztán az ajtónál még egyszer megállított: — Fiatal vagy, a hús ördöge gyakran megkísért. De én bízom benne, hogy erős akarattal legyőzöd magadban a kísértéseket. — Én mindenben engedelmes szolgája leszek, tisztelendő atyám — hajtottam meg a fejemet. — Nem az enyém, hanem az Úr Jézusé. Eredj békességgel, fiam — bocsátott el. Későre járt, mikor hazaértem. Az udvarban meg kellett állnom. Hideg volt az éjszaka, de hihetetlenül gyönyörű. A sötét égen szikráztak a csillagok. Kerestem a Göncöl szekeret, a Kisbojtárt, a Fiastyúkot, az egyik halványan ragyogott, a másik erősen fénylett. Mérhetetlen boldogságot éreztem. Szerettem volna térdre esni, mintha templomban volnék. Felettem a fenséges Isten csillagaival jóságosan tekint rám, és magához ölel. Öröm töltött el, hogy megértettem: nélküle nem lehetek sem jó, sem erős. Boldog voltam, oly végtelenül boldog, hogy megéreztem magam felett őt, aki alászállt hozzám, hogy befogadóvá tegye szívemet. Erről a boldogságról holnap számot kell adnom Xavér atyának. 11 Valahányszor hazalátogattam, Jankó mintha lesett volna rám. Nem jött be hozzánk, de alig tettem ki lábam az udvarra, máris ott termett. Egyszer azzal lepett meg, hogy nem tart zsidónak. A zsidóban él valamiféle vallás, afféle eltorzult istenhit, de én hitetlen pogány vagyok. Kinevettem: — Azt hiszed, hogy istenhit nélkül selejt az ember? — Isten nélkül üres test, lélektelen hús vagy. Ha meghalsz, a pokolba jutsz. — Miféle pokolba? Megmondanád, hol találom? A létező világ melyik részében? 70