Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Bizonyára azt hitte, hogy ismét a paráznaság bűnét jöttem meggyónni. — Tanácsra volna szükségem, főtisztelendő atyám — mondtam zavartan. Mélyen ülő, árkos szemével egy darabig nézett rám, aztán intett, hogy kövessem. Először jártam akkor a tágas kolostor emeletén, ahol a rend főnöke, a páterek és a novíciusok laktak. Amikor kinyitotta cellája ajtaját, és felkattantotta a villanyt, meglepetve megálltam a küszöbön. — Lépj beljebb, fiam! Hitoktatónk, Seregi tisztelendő úr az óráin aranyszegélyű, színes szentképecskékkel jutalmazta a jelesen felelőket. Azokon a képecskéken és egy legendás könyvben láttam a madarak nyelvét értő Assisi Szent Ferenc és más szentek meg remeték celláit, de ez a teremnek beillő, szárnyas ablakú szoba más volt. Itt is minden egyszerű volt, de kopárságában is méltóságot árasztott. Térdeplő állt a szőrtakarós vaságy közelében. Felette fekete kereszten a Megváltó. Egy üvegajtós szekrényben és a polcokon temérdek könyv, az utcára néző ablak alatt kecses lábú íróasztal. Csak később tudtam meg, amikor már bejáratos voltam Xavér atyához, hogy grófi család sarja. A rengeteg könyvet a páter provinciális külön engedélyével hozta a kolostorba. Kellemes, tömjénillatú meleg fogott körül, pedig kályha nem volt a szobában. Amikor ismét meglátogathattam, akkor tűnt fel nekem, hogy illatos bükkfatuskókkal a folyosóról fűtik a szobákat, a méternyi vastag falakban bőven volt helye a kályhákat helyettesítő kemencéknek. Xavér atya az íróasztala közelében álló székre mutatott: — Ülj le, fiam! Dohányosszelencéje után nyúlt, majd félretolta, mintha meggondolta volna, és az asztál fiókjából egy festett fedelű, lakkozott dobozt húzott ki. Kandírozott narancshéj, cseresznye és cukros mandula volt benne. 67