Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Ügy tudtam, hogy a páterek csak egy bőröndnyi fehérneműt, személyes holmit hozhatnak magukkal a kolostorba, és felszentelésük szegénységi fogadalommal jár. Xavér atya szelencéje és lakkos doboza nem erről árulkodott. — Egyél, fiam! — tolta félém a dobozt. Óvatosan kivettem egy szem cukros cseresznyét, de nógatott, hogy ne szerénykedjem. Csak aztán kérdezte meg, miben kívánom a tanácsát. — összetűztem egy barátommal — kezdtem el. — Nem is a barátom, csak egy osztályba jártunk, egy házban lakunk — folytattam felbátorodva. — Tetszik tudni: zsidó. Egyszer megkínált pászkával, és én kiköptem. — Nem ízlett? — Az odaégett keserű szélét köptem ki, de ő azt hitte, undoromban tettem, mert vért kevertek bele. Xavér atya a tenyerébe fogta sima, szőrtelen állát, és hosszan nézett: — Te most bizonyságot szeretnél, ugye? Igaz-e, hogy keresztény gyerekek vérét használják a pászkasütéshez? Felelj! Bólintottam. Felállt, és a vállamra tette a kezét. — Hamis a vérvád, fiam... Már a középkorban kellett a pénzük, a vagyonuk, hát rájuk fogták a rettenetes bűnt, hogy megölhessék és kirabolhassák őket... Irtóznak a vértől. A húst is soká áztatják, nem főzik, nem eszik véresen. Gyűlölik a vadászatot, és rossz katonák. Régi űzöttségük, hazátlanságuk miatt. Odalépett az egyik polchoz, és hosszas keresgélés után kivett egy vaskos kötetet. — Ha magyarul tudnál, odaadnám neked, hogy olvasd el. Még nem is olyan régen, alig néhány évtizeddel ezelőtt a Tisza mentén nagy per folyt. Egy halálra ijesztett bamba zsidó fiú tanúskodott az övéi ellen. De kiderült az igazság. Politikai kalandorok akartak tőkét kovácsolni a vérvádból. Mondhatok neked más példát is. Fiatalkorában a mi elnökünk védett meg egy vérváddal megvádolt zsidót. Hilsnernek hívták, ha jól emlékszem. 68