Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

tói nem kell félnem. Borzongás fogott el a szeretkezés előtt, utána meg önváddal teli lelki csömör. Gyerekkorom óta a jezsuita atyákhoz jártam, az ő neveltjük voltam, nem lett volna szabad, hogy olyan könnyen engedjek az érzékiség csábításának, és gyónás után újra a paráználkodás bűnébe essem. Ilyenkor megértettem az anyámat. Kívánatos, szép aszszony, joga van az örömre, a szerelemre, de miért nem keresi másutt, miért választotta éppen ezt a másfajú idegent. Mesebeszéd, hogy ők gyöngédebbek, jobban bánnak az asszonyokkal és hűségesebbek. Kubi úr a beteg feleségére pazarolhatta a gyöngédségét, anyám csak a testi kielégülésre kellett neki. Ezt hittem konokul, mást nem is hihettem. Anyám a hozzá méltatlan, fonák viszonyt meggyónhatta a pátereknek, Hyacintus vagy Cornelius atyának, megbeszélhette Herz nénivel is, csak előttem, egyetlen fia előtt kellett takargatnia ezt a szégyenletes viszonyt, s körmönfontan úgy tüntetni fel, mintha ártatlan barátság volna. Napközben elfoglalt a műhely és az iskola. Anyám jóformán csak vacsoraidőben láthatott. Nem kellett nekem pihenő, bármily fárasztó volt a napi hajsza. Megtisztálkodtam, bekaptam az elém tett ételt, hiába intett anyám, ne faljak olyan mohón. Nem voltam én mohó, csak siettem, hogy tiszta ruhában mielőbb a jezsuita atyák kolostorába érjek. Egész télen át és tavasszal is Xavér atya vezetésével a Krisztus Urunk kínszenvedéséről, megfeszíttetéséről és feltámadásáról szóló passiójátékot tanultuk. De ennek külön története van, bővebben kell szólnom róla. Azon a vasárnapon kezdődött, amikor az udvaron szóba elegyedtem Heinivel, és ő a tűrhetetlen pimaszságával a szemembe merte vágni, hogy hiszek a vérvádban. Az esti ájtatosságon, alighogy elimádkoztuk a litániát, a sekrestyébe induló páterhez siettem. — Megkérhetem valamire, tisztelendő atyám? Intett az oldalkápolna gyóntatószékei felé. — Mindjárt jövök, fiam. 66