Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

megfordult a fejemben: megölöm azt az embert, ha az anyámat teherbe ejti. Zsidó apja volna a fattyának, ilyen szégyent nem viselnék el. Gonosz és bűnös gondolat volt, de képtelen lettem volna meggyónni Xavér atyának, aki bérmálásom óta a lelkemet gondozta, és vigyázott rá, hogy el ne adjam az ördögnek. Egyedül hadakoztam a gyilkolás rémével, egyedül kellett elkészülnöm dühömmel. Ám csak egy időre fojthattam el magamban, végképp nem gyűrtem le soha. Akkor éltem át a legénnyé érés első nagy izgalmait és keserveit. A műhelybe gyakran benézett pán Jaromír két süldő lánya. A göndör hajuk ingerlően szép volt, mint egy aranyzuhatag folyt le a nyakukra. Néztem fehér bőrüket, szépen ívelt szemöldökük alatt csillogó szemüket, blúzuk alatt meg-megremegő mellüket, és a vér egyszerre oly forrón csapott az arcomba, hogy majd elszédültem. Az egyik inastársam, Málek Zoló meglátta a pirulásomat, és kajánul felnevetett: — Kiugrik a szemed, Jankó! Odavágtam volna bokájához a franciakulcsot, hogy megemlegesse, de pán Styevó, a műhely első segédje, kettőnk közé állt: — Ne marháskodjatok! Szép lányra nézni nem bűn. Megölelni sem bűn. Isten azért teremtette őket. Arra valók, hogy szeressük őket, gyönyörködjünk bennük. Elcsodálkoztam, milyen választékosan fejezte ki magát. A többiek mind lepcses szájűak voltak, örömük telt benne, ha válogatottan mocskos szavakkal élhettek, és szennyben turkálhattak. A tízórai szünetben első dolguk volt, hogy eldicsekedjenek, kikkel kószáltak éjszaka a Bástyasétány sötét útjain. Könnyű volt onnan a patakpart bokrai közé csalni a fekete szemű, fekete bőrű hajlandós lányokat. A szálas, szőke legények mindig ilyen fekete, égő szemű lányokkal hencegtek, egyikük sem vallotta be, hogy cigánylányok árulták a szerelmet néhány pénzdarabért. Egy napon én is megkaptam ezt a szerelmet. Málek csábított a parkba, ő tukmálta rám az egyik fekete szépséget, akivel már volt dolga, és megnyugtatott, hogy nyavalyá65