Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

hógy embervért, egy ártatlan kislány vérét keverték a tésztájába. A haja tövéig elvörösödött és jelkiáltott: — Csak azért köptem ki, mert keserű volt az odaégett széle. Te is kiköpted az agyonpörkölt kávét. Már az öklét emelte, és az orrom előtt hadonászott vele: — Hogy mered azt állítani, hogy hiszek a vérvádban? — Csillapodj, és tedd el az öklödet! Lehet, hogy most nem hiszel benne, de akkor hitted. — Akkor sem, most sem! — tiltakozott. — Anyád tegnap is áthozott nekünk egy kis maceszt. Tudja, hogy szeretem. Nem volt okos, hogy arra a régi pászkaevésre emlékeztettem. Valahogy az volt az érzésem, hogy alakoskodik. Zavaros fejű ember, sok víznek kell még lefolynia a Dunán, míg a zavarossága eltisztul. Vagy sohase következik be, és egyre több iszap, zagyva hordalék rakódik rá, pislákoló emberségét egészen eltemeti. 10 Előttem magázták egymást, de anyám akkor már Kubi úrnak szólította örökös vendégét, és később már az úrázást is abbahagyta. Hiába alakoskodtak, az a bizalmas szólítgatás, Kubi úr becéző Katinkázgatása világosan elárulta, hogy barátságukból viszony lett. Kubi úr hangos nyájassága mindig dühbe hozott; kedvem lett volna azt a születésnapi ezüstórát lecsapni eléje az asztalra: vigye, és ide be ne tegye a lábát többé! De mintha megsejtette volna, hogy nem kell a kényszeredett és kiszámított figyelme, elmaradtak a hallózásai és örökké megismétlődő kérdései, hogyan telt el a napom a műhelyben, törődnek-e velem a mestereim, mert ha bármi panaszom volna, szívesen elmegy a főnökeimhez, és beszél a fejekkel. Ha nem utasítottam is vissza az ajándékait, lát62