Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

hatta rajtam, nem vesztegethet meg, nem szerez örömet velük. Nem tudom, mennyi erőfeszítésükbe került a képmutatás, engem sértett és elkeseredetté tett. Szívesebben vettem volna, ha anyám egyszer félrevon, és egyenesen tudomásomra hozza, próbáljak megbarátkozni Kubi úrral, ő szereti ezt az embert. Lehetetlen gondolat volt ez, anyám a szemérmes természetével nem tehette ezt, de hát nem is volt szükség rá, hogy bármit is mondjon. Rá volt írva az arcára, mennyire jólesik neki egy férfi mindennapi széptevése. Továbbtanulásom dolgát Kubi űr többször is szóba hozta, de láthatta ellenállásomat, és anya hamar beletörődött abba, hogy kezeslábast öltsék magamra. A műhelyben nem volt rossz dolgom. Nem tartottam szerencsétlenségnek, hogy reggelente táskámba nem iskolakönyveket és füzeteket rakok, hanem tiszta papírba csomagolt tízórait, zöldpaprikát vagy almát a zsíros kenyérhez, és kis alumínium ételhordóban valami megmelegíthető ételt. Anya is munkába járt, a nyomda könyvkötészetében dolgozott. Hajnalban ő ébresztett, és kikészítve várt rám a forró kávé és az ennivaló. A vacsora volt a fő étkezésünk, anya csak munkából jövet ért rá főzni, a maga ruháit és az enyémet rendbe tenni. Jelínekék, a gazdáim csehek voltak. Jaromír, a fiatalabb, égővörös hajú, szeplős atléta, Bohumil, a másik, fekete volt, barnára pörkölt arcú, kicsit ragyás, mintha nem is egy apa nemzette volna őket. Pán Bohumil keveset törődött velünk, inasokkal és segédekkel, a nap javát a műhely melletti kis irodában töltötte, ő tanácskozott a javításra szoruló Tatra, Ford és Aero autók tulajdonosaival, ő készítette a költségvetést, ő írta a számlákat példás pontossággal, amit még otthon, Náchodban tanult meg, mielőtt az új honfoglalók seregével idejött hozzánk. A műhelyben pán Jaromír rendelkezett korlátlanul, ő osztotta be minden hajnalban a munkát, pattogó katonás hangjával megrémítve a velem egykorú inasokat. Mind jó63