Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Appennineken, eljutott Róma faláig, aztán sietve visszafordult. Siralmas és irtóztató volt a vidék szegénysége. Sírás, üvöltés, elfeketedett arcú emberek kísérteties vonítása fogadta hadát. Már nem is futottak előre, nyomorult és erejefogyott életét nem féltette senki. Iszonyú emberroncsok vonszolták magukat a had után egy falat hulladékért, döglött lovak bőréért, s ették a szétvagdalt és péppé főzött bőröket, a beleket, a marhák és kosok szarvát, az őrölt fakéregből sütött lepényt. Szinte futott a meztelen, emberevő és üvöltő nyomorúság elől. A liguriai tengerparton fellélegzett. Itt a tenger adott valamelyes élelmet. Génuát elkerülte, és újra Pavia ellen fordult. Mindaddig nem tekinthette igazi birtokának a Pó felső völgyét, amíg a vár ellenállt. Be kellett törni a makacs falakat. Itt fenn északon, a Pó völgyében mindenütt, az Alpok felől gazdag vízzel zuhanó folyók lapályain és túlnan Emilia és Umbria nagy részén már az ő megtelepedett népe kezdte új termés alá készíteni a földet, az ő vadászai űzték az erdők és bevetetlen szűzföldek vadjait, az ő halászai építették sárkunyhóikat a folyók partján. A néptelenné vált városok is megteltek lassan az élet lüktetésével. Fegyverkovácsok, fazekasok, lent szövő mesteremberek, sarukészítők, bognárok és serfőzők, aranyművesek és ötvösök dologba fogtak a kőházak hűvös boltjaiban, a tágas udvarokban, és csapatostul jöttek a longobárd harcosok és asszonyaik, hogy a rejtekhelyekről előkerült áruban válogassanak, és a mesterembereknek új munkát adjanak. Nyugatról, Burgundiából, és délkeletről, Bizánc felől kalmárok jöttek fűszerszámmal, selymekkel, bőráruval és illatosítókkal, s kevés megmentett vagyonkájukkal a megmaradt őslakók is az élet jogát kérték. Nyár közepén végre sikerült Alboinnak rést ütnie Pavia falain, és kelet felől rátört a városra. A bástyákon megadásuk jeléül fehér rongyokat lobogtattak az ostromlottak. — Kardélre hányni mind! — adta ki a parancsot. Egyetlen élőnek sem kegyelmez, porrá dönti a falakat. Po,460