Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

kolnál égőbb pusztítást áhított, amilyet ez a föld még sohase látott. Aki a falak közt él, meghal irgalmatlanul, akár tört inú vén, akár anyja emlőjén szopó emberpalánta. Nincs kegyelem, bosszú ez Gizulf haláláért és a háromesztendei makacsságért! Megsarkantyúzta lovát, és a várba törő csapat élére ugratott. Alig ért a kapuhoz, az omlatag falról egy tégla hullott alá. Lova elbukott, kétfelől is siettek testőrei, és lándzsákkal piszkálták, hogy felugorjon. — Üssed, Peredeo! — kiáltott testőrére. A hatalmas fekete ember ütlegelni kezdte a lovat, de az nem mozdult. — Üssed jobban! — kiáltott Alboin haraggal. Fenn a bástya fokán szájtátva állt a nép. A menet megtorpant. A távolból felhangzott Grimuald püspök hangja: — Uram, király, emlékezz fogadalmadra! Szegd meg kegyetlen szavadat, akkor bejutsz a városba. Igazhitű nép lakik benne, erre gondolj, hatalmas király! Csend támadt hirtelen. Alboin borzongva nézte lovát: mintha kínpadra vont ember tekintene rá, olyan elhaló és könyörgő volt az elbukott állat szeme. Magasra emelte kezét, és intett a mögötte tömörülő tömeg felé, ahonnan Grimuald szava hangzott. — Ügy legyen! — kiáltott messzehangzón, és e pillanatban nyerítve felszökkent a lova. Bevonult diadalmasan, kegyelmet osztva. Teodorik palotájába szállt, és a polgárok hódoló küldöttségét fogadta. — Ti mind halált érdemeltek, de én kegyes vagyok hozzátok! — szólt a lába elé hullókhoz. — Felséges úr, a leghívebb alattvalóid leszünk! — fogadkozott a küldöttség szószólója. Alboin elnézte a hosszú ostromtól elkínzott, halálfejes véneket, és öröm tért a lelkébe. Furcsa gyengeség, hogy iszonyú dühe így elcsitult, és jólesik, hogy nem lát roppant máglyákat, fülét nem csapja meg a meggyalázott nők sikolya. Jólesik, hogy csend és hódolat fogadja gyereksírás és halálhörgés helyett. Talán igazuk van ezeknek az aláza,461