Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld
Agnus Dei
Így tartott ez kéi napig, amíg eszméletén volt. Anyám ébresztett fel harmadnap hajnalban. — Apád meghalt, Jankó. Gyere be, csókold meg őt. Olyan békésen feküdt, hogy azt hittem, csak alszik. De a szeme nyitva volt, mintha a messzi távolba meredt volna. Megcsókoltam az arcát, ahogy anyám akarta, aztán a dunyhán pihenő fehér kezét is. Visszafojtottam könnyeimet, mert sokat síró anyám szeme is száraz maradt, és én nem akartam, hogy gyengének és gyámoltalannak lásson. Pedig elég okom lett volna, hogy sírva fakadjak, hiszen apám halálával minden álmom semmivé lett. A temetés után, amikor Lina nagymamával visszatértünk a házba, tudtam már, hogy életünk megváltozik. Az iskolaévet talán még befejezhetem, aztán valahová be kell állnom inasnak, hogy mihamarább keresethez jussak. Amikor elmentek a halotti tor vendégei, ők ketten, nagyanyi és anyám meghányták-yetették, hová költözzünk, és hogyan éljünk tovább. Friedmannék apám helyébe új kocsist fogadnak, és annak kell majd a lakás. Néhány hétig talán még maradhatunk, aztán szedhetjük a sátorfánkat. Most nem esett szó arról, hogy igazában nem is éltünk apám keresetéből, a halál elmosott minden rosszat, amit ellenünk vétett, én csak jó érzéssel emlékezem rá. De nem is kellett, hogy megintsenek, kezdettől éreztem, és halála megerősítette, hogy akaratán kívül történt minden, mások felelnek a részegeskedéséért, a haláláért is. Másnap este Kubi úr kopogott be hozzánk. A temetésre csak az öreg Friedmann és két fia jött el, Kubi úr — így nevezték a házban Jakabot — a Tátrában volt beteg feleségénél. Most bizonyára azért jött, hogy részvétét kifejezze, majd apja megbízásából bejelentse, hogy a lakást el kell hagynunk. Afféle szolgálati lakás volt, beszámítódott apám bérébe. — Itt maradhatnak a házban, Tomanekné — mondta váratlanul, és elhárította, hogy anyám hálálkodjon. Ferkó veszi át apám munkáját; ő legényember, nincs szüksége lakásra, elhál az Istálló melletti zaboskamrában. Különben is nagy tervük van: a megnőtt forgalomhoz már nem 43