Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Csak állt szemben velem, meredten és szomorúan, lehajtott fejjel. Nagy sokára mégis megszólalt: — Miért gyűlölsz engem, Jankó? Mit vétettem ellened, hogy megvetsz? Nem várta be a válaszomat. Megfordult, és bement a konyhába. Talán jó volt, hogy otthagyott. Nem tudtam volna hamarjában felelni, úgy meglepett a kérdése és a szomorúsága. Aznap nem mentem át hozzájuk. A matematikai feladattal magam birkóztam, nem is sikerült jól, csak az egyik példát tudtam megoldani, hármast kaptam rá. Nem magamat, hanem Heinit okoltam érte. 6 Közel három esztendeig éltem így anyámmal örökös rettegésben, s oly elkeseredett szívvel, hogy gyakran azt kívántam, bár meghalnék vagy élhetnék máshol, távol apámtól és a gyűlölt Friedmann-háztól, a Herz családtól, Heinitől is, aki olyan, csak mesékben létező paradicsomi békességben élhetett. Aztán váratlanul jött a fordulat. Nem úgy jött, ahogy én áhítottam, s anyám oly buzgó fohászaival esengett érte. Mindig halkan imádkozott, őérette könyörgött, akit gyűlölnie kellett, és mégis szeretett. Szeretett akkor is, amikor kegyetlen volt hozzá, pedig én azt hittem, hogy a szerelem teljesen kiveszett a szívéből. Egy tél végi napon apám a szokottnál később hajtott be stráfkocsijával az udvarra, és Ferkóra bízta, hogy kifogja és ellássa a lovakat. Bőrig ázottan jött be a konyhába, bakancsából csurgott a víz, mikor levetette. Nem volt színjózan, de nem is perelt anyámmal, mint máskor tette, ha nem állott minden a keze ügyében. Engem is békében hagyott, az asztalról, ahol számtani házi feladatomat írtam, nem seperte le könyveimet. Anyám a szárítórúdra akasztotta vizes ruháját, szótlanul 41