Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

dik a vetés, s rothad a fák gyümölcse. Miféle rém az, aminek a tél megveszekedett hidege, a hó és a jég tisztasága nem szakítaná végét? A kufárok bágyasztó lázakat, álomkórságot emlegettek. Undok tályogok és kelevények fakadnak fel a testen, és elevenen elrothasztják az embert. A belek megégnek, a beteg vért hány. Várandós asszony egy se menekül. Mediolanumban egy halott anya méhében még élt a magzat. Egy singnyi portéka sem fogyott el a kalmárok útján, egy bőrerszény, egy csepp illatosító sem cserélt gazdát. A nép csak tolongott a kasos kordék körül, és szájtátva, elborzadva hallgatta a rémségeket. Ahogy eljutott Brigetióba a dögvész híre, Alboin parancsot adott, hogy a kalmárokat fogják el. Odahurcolták őket az udvarba. Hárman voltak, koros valamennyi; a vezető mély meghajlással lépett Alboin elé. — Bitangok, miféle dajkameséket hurcoltok szét az országban? — rivallt Alboin keményen a kalmárokra. — Kegyelem, felség, mi a színtiszta igazat beszéltük. — Csaló kutyák vagytok... Lógni fogtok, bitangok! A fekete halál csak nyáron arat. Izzott a haragtól. Talán Longinusz kémei a kufárok. A nyakára küldte őket, hogy zavart és riadalmat támasszanak. Csakhogy ő túljár az eszén. Az ő kedvét nem lohasztja el ilyen átlátszó mesével. Széthányatta a kufárok málháját. Valami holmi után kutatott, amiből rájuk olvashatná, hogy Longinusz titkos emberei. A kalmárok jajgattak. A testőrök karddal motoztak a drága áru közt. Feltúrtak mindent, a kasok legbelsőjét, szennyes kézzel szórták szét a portékát, de egyetlen áruló jel sem került elő. Kötöztesse meg őket, égesse talpukat tüzes vassal, tépje ki körmüket, hogy valljanak? Nem, a kínvallatás sohase volt az ínyére. Odalent Bizáncban, az elfinomult urak világában járja ez a szokás, de ők, akiket barbároknak mond a világ, nem élnek vele. ,418